hirdetés
hirdetés
2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Még a saját tejüket is nálunk veszik a szlovákok

Pörög a hazai kereskedelem - legalábbis a szlovák határ mentén. A forint mélypontja felértékelte északi szomszédaink fizetőeszközét, az eurót, akik szinte mindent nálunk szereznek be. A Bors riportja.

hirdetés

Mi túl drágának találjuk a magyarországi üzleteket, de nem így a szlovákok! A gyenge forint miatt nekik megéri nálunk vásárolni. A győri Aréna plázában gyakran hallani szlovák szót.

- Január első hétvégéjén gyakorlatilag csak szlovákok álltak sorban a kasszáinknál erősíti meg Horváth Beáta, az egyik ruházati bolt üzletvezető-helyettese. - Ezt a lelkesedést még az ünnep utáni akciók sem magyarázzák, mivel azok már tavaly elkezdődtek. S hogy mi a sláger? Minden! Monosi Imrét az erős szél és a hózápor sem tartotta vissza attól, hogy több mint 160 kilométert vezessen Pozsonypüspökiből Győrbe, s vissza.

- Néhány évvel ezelőtt tapasztaltam ekkora rohamot, mint most - mondja a férfi, aki divatruházati üzletek szatyraival siet a bevásárlóközpont parkolójában várakozó kocsijához.
- A 31 éves lányom éppen az élelmiszerüzletben pakolja meg a bevásárlókocsit. Jól ismeri és követi is a divatot. Nagyon örül, hogy a fehérneműtől a kabátig mindent megtudott venni, a szlovák árakhoz képest 30 százalékkal kedvezőbben.

A barátságtalan időjárás miatt kihaltnak tűnik a győri sétálóutca, ám az egyik elegáns étterem élettel teli.
- Vendégkörünk több mint felét eddig is a szlovákok tették ki, de januártól, feltehetően a forintgyengülés miatt, még többen érkeznek - közölte a neve elhallgatását kérő pincér.

A komáromi Erzsébet híd magyarországi oldalán épült Tesco-parkolóba sorra fordulnak be a szlovák autók. Pálfy Zoltánnak csak pár száz métert kell autóznia, így gyakran jön.
- Havi szinten jó 15 százalék megtakarítást jelent, ha Magyarországon vásárolok be. A benzin ugyan a legutóbbi emelés óta már nem annyira vonzó, de szinte minden mást érdemes itt megvenni. A kenyér, a tej, a hús, de még a pelenka is lényegesen olcsóbb. Két kisgyerek van a családban, így nálunk az utóbbi is fogyóeszköz, amin csomagonként 600 forintot lehet megtakarítani - mondja a családfő.

Furcsa, hogy a határ menti bevásárlóközpontokba az olcsó tartós tej Csehországból illetve Szlovákiából érkezik, s gyakran ezt veszik meg nálunk olcsóbban. Ugyanígy meglepő, hogy míg a fővárosban olcsó szlovák felvágottak versengenek a magyar húsokkal, addig északi szomszédaink szívesen vezetnek kilométereket, hogy magyar combokkal, darált és egyéb hússal töltsék meg hűtőiket.
- Havonta egyszer teszem meg a 30 kilométeres túrát a családdal, de akkor igyekszünk egy hónapra bevásárolni - magyarázza Sméja Dezső. - Ilyenkor kicsit később lesz kész az ebéd, de kár lenne kihagyni a mi árainkhoz képest 20 százalékkal olcsóbb húsokat.

Szinte mindent megéri itt vásárolni - teszi hozzá felesége, Edit. S hogy mivel fizetnek? - Csak bankkártyát használok, mert az középárfolyamon számol. Sok helyen elfogadják ugyan az eurót, de azt tapasztaltam, hogy a pénzváltók hó elején, fizetésnap körül jóval kevesebb forintot adnak a pénzünkért, mint hó végén - árulta el a férfi.

Boncsek Attila több pénzváltót is üzemeltet, s tagadja a vádakat. - Váltóáraink kizárólag az árfolyamingadozáshoz igazodnak, de tény, hogy a gyenge forint ellenére sem tapasztaltunk komolyabb rohamot - mondja. - Ennek oka, hogy több áruház mellett sok kisbolt is elfogadja az eurót, illetve kényelmesebbnek tartják a bankkártyás fizetést, mint hogy kiszálljanak pénzt váltani. A hónap elején azért volt pár erősebb napunk, s érezhető a forgalmon, ha olyan szlovák munkaszüneti nap van, mint például a mostani háromkirályok ünnepe, amit Magyarországon nem tartanak. Balajti Péter

A kereslethez igazodik az ár

Azt pletykálják, a szlovák vevők miatt drágábbak északi városaink bevásárlóközpontjai, mint a fővárosiak. Összehasonlítottuk a budapesti árakat a komáromi és a győri Tesco árcímkéivel. A különbség beszédes.
Bár a krumpli olcsóbb volt Győrben, mint a Fogarasi úti Tescóban, ugyanannyiért kínálták a tejet, a tejfölt, a lisztet, a cukrot. 80 forinttal drágább viszont a kilós félbarna kenyér, 47 forinttal többet kérnek tíz tojásért, 10 forinttal drágább az olaj. Komáromban a cukor 15 forinttal, a krumpli 10 forinttal kerül többe, mint a fővárosban - írja a Bors.

(forrás: Bors )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés