A Tesco tízmilliárdos válságadót fizethet
Megússza a különadót a legnagyobb lánc?
Lényegében hat társaság fizeti majd be a kereskedelmi láncokra kivetett adót. A legtöbbet a Tescóra veti ki a kormány, több mint tízmilliárd forintot, emellett a Spar és az Aldi több mint hatmilliárd, az Auchan, a Lidl és a Penny Market pedig három-, kettő-, illetve egymilliárd forintot meghaladó extra adóra számíthat – derül ki a Napi Gazdaság által végzett számításból.


A kereskedelmi láncoktól összesen 30 milliárd forintot akar beszedni a kormány, ezt egy progresszív rendszer alapján osztaná szét a szereplők között, az adóalap a tavalyi árbevétel. Százmilliárd forint felett már ennek két százalékát kell majd befizetni a költségvetésbe – a tavalyi beszámolókat áttanulmányozva az derült ki, hogy összesen hat társaság mutatott ki ekkora árbevételt.
Nem tartozik ebbe a körbe a magát legnagyobb üzletláncnak tartó CBA. A hálózat ugyanis nem egyetlen vállalat által irányított üzletek sokaságából áll – mint például a Spar –, hanem több önálló vállalkozásból. Vagyis maga a CBA Kft. mindössze a Tesco Zrt. árbevételének huszadát teszi ki, holott a boltok forgalma alapján nagyjából ugyanakkora árbevételtömegről van szó. (Ennek fényében nem számít túl kemény ígéretnek, hogy a CBA bolthálózatban nem emelik az árakat, amiről Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője beszélt.) Hasonló felépítésű a Reál hálózata is.
Az adatokból az is kiderül, hogy a Napi által számba vett láncok közül nyolc nem fizetett tavaly társasági adót, jellemzően azért, mert adózás előtti eredményük negatív volt. Közülük többen már 2008-ban sem mutattak ki pozitív adóalapot, vagyis két éve sem fizettek nyereségadót.
A jelentősebb adófizetésre kötelezettek közül a Lidl, a Penny és a Tesco járult hozzá valamilyen mértékben a társaságiadó-befizetéshez, ám a különadó révén ennek sokszorosát kell majd megfizetniük.
Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a kereskedelmi láncok egyáltalán nem fizetnek adót, hiszen a munkavállalók után jelentős összegű járulékfizetés terheli őket.
Várhatóan ezeket az adókat külön, gyorsítottan tárgyalja majd a parlament – mondta Hegedűs Sándor, az RSM DTM adópartnere. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a négy különadó (pénzügy, kereskedelem, távközlés, energetika) elvileg 2013-ig lenne érvényben, ám kérdés, lesz-e a szuperbruttó végleges megszüntetésének évében forrás az összesen 360 milliárd forint bevételt hozó adó kivezetésére.







