Világhódításra készül a CBA
Hungarikum delikát üzleteket nyit Európa-szerte a magyar lánc
Hungarikum delikát üzleteket nyit Berlinben, Brüsszelben, Párizsban és Londonban a CBA üzletlánc – nyilatkozta az agromonitor.hu-nak Fodor Attila, a magyar tulajdonú társaság kommunikációs igazgatója.

Az első állandó bolt – várhatóan a jövő év első felében – Berlinben nyílik meg, utána pedig a társaság folyamatosan indítja többi üzletét is. A vállalat nem típusboltokat létesít, és nem zöldmezős beruházásokat hajt végre, hanem az üzleteket a helyi igényekhez és sajátosságok figyelembevételével, a városok közkedvelt és látogatott területein kívánja kialakítani.
Fodor Attila szerint az év eleji párizsi nemzetközi mezőgazdasági kiállítás is igazolta, hogy külföldön is megvan az igény a minőségi magyar élelmiszerekre. A rendezvény óta – hangzott el a parlamenti mezőgazdasági bizottság közelmúltbeli ülésén – a francia vásárlók a párizsi magyar nagykövetségen folyamatosan érdeklődnek az iránt, hol tudnának magyar termékeket venni. „Eddig az okozta a legnagyobb gondot, hogy a nemzetközi kiállításokon meg tudtunk ugyan jelenni, de később a hazai élelmiszereket többnyire már nem sikerült értékesíteni” – állapította meg Font Sándor, a bizottság fideszes elnöke.
Az év eleji, SIAL elnevezésű párizsi mezőgazdasági kiállítás kapcsán a magyar megjelenéshez a Vidékfejlesztési Minisztérium irányításával működő Agrármarketing Centrum (AMC) 50 millió forintos támogatást nyújtott, a CBA pedig a költségekhez 70 millió forinttal járult hozzá – közölte Simon Péter, az AMC igazgatója. Hozzátette: a tapasztalatok szerint a magyar nemzeti részvétel kiemelkedett a többi stand közül.
A magyar stand sikeréhez hozzájárult, hogy az AMC és a CBA hármas koncepción alapuló, újszerű kezdeményezést valósított meg – mondta Fodor Attila. Ennek lényege az volt, hogy a termékek bemutatását az ételek kóstoltatására épülő gasztronómiai program egészített ki, illetve a kiállítás ideje alatt delikát shop is nyílt, ahol a magyar élelmiszereket meg is lehetett vásárolni. Az eredmények – tette hozzá a kommunikációs igazgató – bizonyították, mekkora létjogosultsága van a hazai termékeknek a külföldi piacon. Hasonló kezdeményezések korábban is voltak, de ezek – állapította meg – többnyire sok nehézségbe ütköztek, így végül elsorvadtak.
Fodor Attila tájékoztatása szerint a CBA az igények láttán már döntött arról, hogy nem csak
Párizsban, hanem Berlinben, Brüsszelben és Londonban is hungarikum delikát üzleteket nyit, és ennek érdekében meg is kezdte az előkészítő tárgyalásokat. Az első bolt Berlinben kezdi meg működését, várhatóan a jövő év első felében. A társaság nem ideiglenes, hanem állandó üzleteket kíván nyitni, a beruházásokat pedig – kampányszerű program helyett – folyamatosan hajtja végre. Nem típusboltokról és nem is zöldmezős beruházásokról van szó, mivel a cég a delikát üzleteket mindenhol a helyi igények figyelembevételével alakítja ki – közölte a kommunikációs igazgató.
A külföldi boltnyitások egyik legfontosabb szempontja, hogy az üzletek a kijelölt európai városok megfelelően frekventált, közkedvelt és látogatott településrészein jöjjenek létre.
Emellett a CBA arra törekszik, hogy megfelelően nagy és folyamatos termék-szortimentet nyújthasson a külföldi vevőknek. Az egyes üzletek méretét is a konkrét helyi adottságok és lehetőségek határozzák majd meg. A társaság a boltokban olyan ismertetőket is el kíván helyezni, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a külföldi vásárlók magyarországi turisztikai utazásokhoz is kedvet kapjanak – közölte Fodor Attila.







