Hogyan vásárolunk a fogcsikorgató fagyok idején?
Esik a hó, fúj a szél, a bevásárlás kész kalandtúra lesz
Az időjárási előrejelzések szerint hideg, hó és szeles idő lesz a következő napokban. Nehezebb lesz vásárolni, hiszen még a közeli boltig sem lehet zord időben csúszkálásmentesen eljutni, szélsőséges viszonyok között pedig kimozdulni sem lehet.

A kereskedők a következőkkel számolnak a nagy havazás előtt:
− az üzletek jelenleg bőséges készletekkel rendelkeznek, de szélsőséges időjárási körülmények között egyes árucikkek pótlása az üzletek polcain akadozhat a nehezebben megközelíthető településeken,
− felkészültek arra, hogy a hosszabban eltartható élelmiszerek jobban fogynak, ezekből tartalékolnak a vásárlók,
− az üzletek előtt és a bevásárlóközpontok parkolóiban megpróbálják eltakarítani havat (ha nem esik túl sok, akkor ez még sikerülhet is),
Ügyelni kell arra is, hogy egyes élelmiszereknek, kozmetikumoknak, vegyi áruknak, vagy éppen műszaki cikkeknek árt a fagy. Így például különösen érzékenyek a zöldségek, gyümölcsök (például a banán), a frissáruk java része. A fagyási sérülések egyes esetekben látszanak is, az elszíneződés és az állományváltozás nyomán. A hőtasak nem csak a kihűléstől, hanem a fagytól is óv (persze, nem a végtelenségig).
Célszerű a vásárlás után mielőbb hazavinni és azonnal a meleg lakásba becipelni a megvett árucikkeket, bármiről is legyen szó. A autó csomagtartója nem mindig helyettesíti sem a hűtőszekrényt, sem a melegedőt.
Műszaki cikket nem tanácsos a hidegből meleg szobába érve azonnal bekapcsolni, érdemes egy órát várni vele.
Fagyos időkben és kánikulában (bár az még odébb van) egyaránt gyorsan, akár egyik napról
a másikra változnak a fogyasztói szokások, több tekintetben hasonlóan:
− az elmúlt napokban – a hőmérő higanyszálának zsugorodásával és a nagy havazást, hideget előrevetítő híradások megszaporodásával – már jobban fogytak a tartós élelmiszerek, továbbá a téli holmik és sportszerek (aki a korábbi leárazásokon már bevásárolt ezekből, az most jól járt),
− van, amit előre megveszünk (például bespájzolunk egyes élelmiszerekből, kánikulában sörből, üdítőből, hóvihar előtt tartós tejből, kenyérből, lisztből, tojásból),
− van, aminek vásárlását elhalasztjuk (ráér még a tavaszi, vagy az őszi kabát), van, amiből több (például fürdőruha, vagy hótaposó), van amiből pedig kevesebb fogy (amitől nem melegszünk jobban, vagy kánikulában nem hűsít, az mind ráér ilyenkor).







