Debrecen pihen. Nemcsak a városvezetők, Kósa Lajos polgármester és a vállalkozói vagyonért felelős helyettese, Papp László tölti lapzártánk idején szabadságát, kényszerpihenőn van a mintegy 400 dolgozó is, akik a tavasszal leállított helyi vágóhídon és húsüzemben dolgoztak.
A tervek szerint már nem pihennek sokáig, augusztus 20-án újra akarják indítani a cseh-szlovák Penta-csoport tulajdonában lévő üzemet. Persze nem a Penta hazai cége, a történtek ismeretében fura csengésű nevet viselő, szolnoki székhelyű Debreceni Csoport Húsipari Kft., hanem a munkahelyeket féltő városvezetés. Kósa többször is kijelentette, hogy meg kell menteni az üzemet, mégsem egyértelmű, rá tudják-e venni a tárgyalásokba bevont szakemberek a külföldi tulajdonost, hogy saját magának konkurenciát teremtve, adja el a gyárat.

Senkinek sem kell?

Ráadásul egyik megkeresett hazai húscégnek sem akaródzik átvenni a szebb időket látott gyárat. Információnk szerint az előző tulajdonos, Román Gyula elhárította az ajánlatot.
Úgy értesültünk, hogy a lehetőséget informálisan a Simicska Lajos, Nyerges Zsolt befektetői párosnak is felajánlották, de nem kívántak élni vele. A továbbműködtetés reményében informálisan megkeresett, a temesvári vágóhidat birtokló amerikai Smithfield is csupán arra lett volna hajlandó, hogy részmunkákat végeztessen, például a darabolást folytassa, 200 főt foglalkoztatva.

"Lámpással kell keresni a röfögő alapanyagot"

Félő tehát, hogy kudarccal zárul a vevővadászat, mert a jelek szerint az egyre idegesebb helyi állattartókat kivéve a piaci szereplők közül senkinek sem kell a patinás vágóhíd. A városvezetők és politikusok ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a 400 munkahely megszűnésénél is nagyobb problémával fenyeget, ha a környékbeli tenyésztőknek Kiskunfélegyházára, Szegedre, esetleg Temesvárra kell vinni a hízót. Az utaztatás költsége apasztja a hizlalás amúgy is szerény jövedelmét, ráadásul az átvevők kihasználhatják a gazdák kiszolgáltatottságát, még kevesebbet fizetve az élősertésért. Már az is kiverte a biztosítékot a hazai húsiparban, hogy most, amikor lámpással kell keresni a röfögő alapanyagot, sok alföldi gazda leszerződött a temesvári Smithfielddel a sertésátadásra.

"Meg kell menteni ezt az évi 400 ezer sertés feldolgozására alkalmas kapacitást" figyelmeztet Varga Jenő, a Vectigalis Zrt. felszámolócég elnök-igazgatója, akinek komoly tapasztalata van a válságos helyzetbe került élelmiszer-ipari cégek továbbműködtetésében. Ha kiesik ez a kapacitás, tovább mélyül a sertéstartók körében a magas takarmányárak és az alacsony élősertés-átvételi árak okozta válság. Varga éppen a termelők kérésére vesz részt a vágóhídmentő akcióban. Az ő ötlete volt ugyanis 2008-ban a felszámolásában lévő pápai vágóhíd termelőibeszállítói tulajdonba adása 5,2 milliárd forintért, teljes állami garanciavállalással, fejlesztési banki hitelkonstrukcióban.

Pápai modell

Nem meglepő tehát, hogy a pápai modell mintájára a Vectigalis vezetője hasonló, de még merészebb konstrukcióval rukkolt ki. Eszerint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) megvásárolná a Pentától a húsüzemet, és 3 éves bérleti konstrukcióban átadná a beszállítóknak. A bevont agrárvállalkozások által fizetett bérleti díj beleszámítana a vételárba, amelynek a felét ebben a formában, 3 év alatt fizetnék ki a konzorciumba tömörült termelő-beszállítók, és opciót szereznének az üzem másik felének megvásárlására is. Árat nem említ Varga, de úgy tudjuk, 2-3 milliárd forintos ügyletről tárgyalnak a Pentával, amely hajlik a megállapodásra, miután végkielégítésekre már kifizetett mintegy 2,5 millió eurót. Ez azt jelentené, hogy a debreceni cég 2009-es vételárának felét megkapná a csehszlovák tulajdonos, miközben a piaci súlya nem csökkenne érdemben. (Az összes hazai Penta-érdekeltséget tömörítő cég adatait lásd a grafikonon.)

A hazai élelmiszer-feldolgozók termelői tulajdonba adása  ráadásul a mindenkori politikai vezetés számára jól csengő idea, habár pár kivételtől eltekintve alig-alig tudták az elmúlt években megvalósítani. Ilyen példa volt a Gyurcsány-komány idején a pápai vágóhíd eladása, amelyet a "pápai lobbi" - a szocialista Gyurcsány Ferenc és Gőgös Zoltán, valamint a fideszes Áder János és Kövér László - pártállástól függetlenül erősen helyeselt. A modell szépséghibája, hogy a vágóhídra aspiráló sertésszövetségi tagok helyett olyan "beszállítók" is tulajdonhoz jutottak, mint a helyi önkormányzat és vízmű.
Mellette szól viszont, hogy a vágóhidat üzemeltető Pápai Hús 1913 Kft. ma már a válság ellenére is nyereséges. Nem mondható el ugyanez egy másik, zöldség-gyümölcs termelői tulajdonú csomagolófeldolgozó szervezetről, az immár felszámolás alatt álló Mórakert Termelői Értékesítési Szervezetről, amely az állami mentőcsomagok ellenére sokmilliárdos adósságot hagy maga után. A termelői tulajdonba adás ugyanis nem garancia. Ha a gazdák nem tudnak előteremteni elegendő tőkét a termeléshez, fejlesztéshez, piacszerzéshez, a beszállítói öszszefogás sem segít.

Itt az idő

A debreceni húsüzem esetében mégis sorsdöntő lehet a termelők tulajdonosi elkötelezettsége, ugyanis az 1991-es 9,6 millió darabról alig 3,2 millió darabra csökkent a hazai sertésállomány. Az alapanyag-ellátás biztosítása érdekében gőzerővel folyik a sertésvadászat, és könnyen lehet, hogy jövőre sertéshiány lesz Magyarországon. Így lépéselőnyhöz juthat a debreceni vágóhíd, ha saját tulajdonosi köréből elő tudja teremteni a szükséges évi 400 ezer hízó minél nagyobb részét, amire megvan az esély a konzorciumhoz információink szerint csatlakozó két hazai nagy sertéstenyésztő jóvoltából. E nélkül viszont kevés az esélye az életben maradásra az utóbbi két évben milliárdos veszteségeket termelő üzemnek.

A CBA partner lehet

Ha ismét el is kezdenek majd pörögni Debrecenben a félelmetes gépi húsfűrészek, nagy kihívás lesz a versenyképesség biztosítása a lengyel konkurensektől elmaradó technikával. Annál is inkább, mert a feldolgozott készítményeket előállító sorokat és a csomagolóüzemet többé-kevésbé már leszerelte a tulajdonos, csak a vágóhíd és a daraboló üzemképes. Éppen a garantáltan átveendő húsmenynyiségről tárgyalnának információnk szerint a mentőprogram szereplői a CBA élelmiszer-kereskedelmi lánc vezérkarával, bár hivatalosan Fodor Attila szóvivő nem erősítette meg, hogy a háttéregyeztetéseken kívül konkrét megkeresés érkezett volna.

Az MFB húzódozik

Nagyon is érthető a lehetséges finanszírozók aggodalma, mert más, évek óta gördülékenyen működő, sokkal nagyobb termelői-feldolgozói csoportok sem tudnak manapság érdemi nyereséget elérni. Becsülni is nehéz, mikorra válhat a debreceni vágóhíd nyereségessé.
Nem csoda, hogy a mentőprogram remélt főszereplője, az MFB szemlátomást hezitál, bár erről nem nyilatkoztak az illetékesei.
Más forrásból úgy tudjuk, a munkahelyek megtartásáért harcoló Kósa Lajos, amint viszszatér szabadságról, személyesen próbálja majd jobb belátásra bírni az MFB vezetését. Az állami tulajdonú fejlesztési bankban is nyilván tudják, a veszteséges debreceni gyár megmentése nem pusztán gazdasági, sokkal inkább politikai és szociális kérdés. Még akkor is, ha a leszerelt üzemrészek miatt megcsappant a munkába állítható dolgozók száma.
Az idő sürget, és nem is elsősorban azért, mert egyre nehezebben tartható az ünnepélyes újraindításra kitűzött augusztus 20-i dátum. Minden egyes nappal nehezebbé és költségesebbé válik az újraindítás, a hűtőházból például már leengedték a hűtőközeget.

Sok is, kevés is

Jó ötletnek tartja a termelői tulajdonba adási konstrukciót a gazdák szempontjából Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. tanácsadócég üzletág-igazgatója.
A debreceni térségben működik ugyanis az ország legnagyobb termelői csoportja, az Alföldi Sertés Termelői Értékesítő Szövetkezet, amelynek számára a debreceni a legközelebbi feldolgozó. Érzékenyen érintené tehát a kapacitás megszűnése, mert akkor a tenyésztőknek több száz kilométerre kellene elszállítaniuk az állatokat. Lokálisan tehát nagy szükség van az üzemre, másrészt viszont nem hiányozna a felesleges kapacitásokkal terhelt piacról. A hazai vágóhidak kihasználtsága alacsony, ami rontja a versenyképességüket.