hirdetés
2014. november. 24., hétfő - Emma.
hirdetés

Az Agárdi Pálinkafőzde 19 érmet nyert a gyulai Világ Kupán

1120 minta versengett

Az idén megrendezett I. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világ Kupa, benne a XX. Magyar Országos Pálinka és Törkölypálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Versenyre rekordszámú nevezés érkezett, összesen 1120 minta.

Az idei I. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világ Kupa, benne a XX. Magyar Országos Pálinka és Törkölypálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Verseny eredményét Gyulán, április 21-én, a XIII. Gyulai Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál, Kiállítás és Vásár keretén belül hirdették ki. A tavalyi 794 pályázott mintához viszonyítva az idei 1120 minta rekordnak számít. A nevezési szám vélhetően azért is nőtt meg, mert ebben az évben – a versenyszabályzat szerint – már nem csak kereskedelmi főzde nyerhette el a fődíjat, amely ez évtől a Világ Kupa legjobb párlata, hanem akár magánfőzőnek vagy bérfőzetőnek is agárdiodaítélhették. A magyar, osztrák, szlovák, román és szerb szakemberekből álló, 24 tagú zsűri három nap alatt minősítette a párlatokat. A szakmai kóstolás során analitikai és érzékszervi vizsgálatokat végeztek, a verseny kiírásának megfelelően a különböző (bér-, magán- és kereskedelmi) főzdék tételeit együtt bírálták a külföldi gyümölcspárlatokkal.

A kereskedelmi kategóriában induló aranyérmes tételek csak akkor kaphatnak Champion címet, ha belőlük minimálisan 50 hektoliterfok termék készült. A kereskedelmi főzdék közül az Agárdi Pálinkafőzde minden nevezett termékével érmet nyert. 19 mintából 7 arany, 6 ezüst és 6 bronz érmet, illetve az aranyak közül kettő Champion díjat is kapott: az Őszibarack kategóriában az Őszibarack Pálinkája, a Fehérszőlő törkölypálinka kategóriában pedig a Tokaji Sárgamuskotály Törkölypálinkája nyert.

„Az idén is jól vizsgáztunk a nemzetközi párlatversenyeken, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az elnyert díjaink. Az évről évre bővülő és fejlődő konkurencia és az egyre szigorúbb előírások ellenére termékeink továbbra is az egyik legjobb minőséget képviselik” – mondta Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde tulajdonos-főzőmestere. Az agárdi főzde 10 éves fennállása során immár 167 hazai és 92 nemzetközi díjat nyert el, így összesen 259 díjjal büszkélkedhet.


(forrás: Élelmiszer Online)
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél