hirdetés
hirdetés
2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

A Coop Rally-n idén is győzött a hazai

A kiváló és biztonságos magyar termékeké a jövő

Minden év szeptemberében hagyományosan megrendezik a kizárólag magyar tulajdonban lévő Coop üzletlánc országos autós versenyét, a minőségi magyar termék, hazai termelés népszerűsítésére. Idén is számtalan díjat arattak a mieink.

hirdetés

Eredményhirdetés„A minőségi hazai termékeket, a magyar termelést középpontba állító coopos hagyomány 2011-ben is folytatódott, és folytatódni is fog”– jelentette ki Csepeli Lajos a Co-op Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke, pénteken Gyulán a kétnapos esemény záró rendezvényén. Az Unió Coop csapata vehette át a serleget a díjátadó rendezvényen. Dobogós helyen végzett még a Kunság Szesz Zrt. és Unilever Magyarország Kft. csapata is, valamint különdíjakat és kreatív díjat is osztottak a versenyzők között.

A szakember arról beszélt a 94 csapat versenyzőinek – akik a Coop kereskedelmi partnereit és beszállítóit képviselték – valamint a Rally-n résztvevő újságíróknak, hogy a magyar termékeket egyre inkább keresik a vásárlók az üzletekben, ezért is szervezete meg immár hatodik alkalommal a Co-op Hungary Zrt. a rally-t. Kiemelte, hogy a verseny legfontosabb célja, hogy megismertesse a szakembereket és a sajtó képviselőit azokkal a beszállítókkal, amelyek minőségi magyar terméket állítanak elő, és portékáikat naponta keresik a vásárlók a Coop üzletlánc mintegy 3000 üzletében és a Coop szolgáltatásait igénybe vevő mintegy 2000 boltban is.

Murányi László hozzátette, a roadshow-val egybekötött verseny azt a célkitűzést is teljesítette, hogy a szakmai kapcsolatokat is elmélyítse a termelők, beszállítók és a kereskedők között. A minőségi magyar áruk értéket képviselnek, amit az is jelez, hogy a magyar termékek a Coop üzleteinek polcait több mint 80 százalékban foglalják el. Ezt az arányt pedig nem csökkenteni, hanem inkább növelni szeretné a magyar üzletlánc a jövőben is.

Bognár Lajos a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és A győztesekagrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek csak akkor lehetnek versenyképesek a bel- és külföldi piacon, ha minőségűk és biztonságuk kiváló. Kiemelten fontos, hogy az előállítók képesek legyenek azokat folyamatosan megújítani.

A rendezvény során a résztvevők Észak- és Dél-Magyarországi élelmiszer előállító üzemeket látogattak meg. A Coop Rally elismertségét az is jelzi, hogy a helyi politikai élet képviselői is megtisztelték jelenlétükkel, ott voltak a megyei kormányhivatalok vezetői, országgyűlési képviselők továbbá a meglátogatott települések polgármesterei is.

(forrás: Élelmiszer Online )
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés