20 milliós adomány a Coop Segélytől
A 20 millió forint értékű élelmiszeradományt a Coop Segély kamionja az ország összes megyéjébe június végéig eljuttatja.

A Coop Segély Alapítvány 2011. évi koncepciója alapján a természeti katasztrófa sújtotta területek lakosainak megsegítése mellett úgy határozott, hogy egy országos lefedettséggel rendelkező közintézményrendszert 20 millió forint értékű élelmiszeradománnyal támogat. Az Alapítvány kuratóriuma közintézményrendszerek közül minden megyére kiterjedő „különleges gyermekotthonokban” élő 0-3 éves gyermekek támogatását tűzte ki célul.
„A szakmai felügyeletet ellátó Nemzeti Erőforrás Minisztérium javaslatára született meg a döntés, hogy a támogatott gyermekek körét kibővítjük” – mondta Vadász Gusztáv, a Coop Segély Alapítvány tiktára Budapesten, a Kmety György utcai Gyermekotthonban tartott első adományátadás alkalmával. Hozzátette, hogy az adományozási program keretében valamennyi, az állam gondoskodásában élő különleges szükségletű gyermeket (0-3 éves korú, tartós beteg és fogyatékkal élő) támogatja az Alapítvány függetlenül attól, hogy intézményben vagy nevelőszülőnél nevelkednek.

A Minisztérium Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály Gyermekvédelmi Osztálya a TEGYESZ (Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) igazgatóságainak közreműködésével rendelkezésünkre bocsátotta a pontos adatokat a különleges ellátásra szoruló gyermekek létszámával kapcsolatban, így az országos adományozási programban összesen 6385 gyermek érintett.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium adatai alapján a normatív állami hozzájárulás mértéke szükséglet szerint különbözik; 2011-ben a különleges ellátást igénylő gyermekekre eső rész 842.750,- Ft/fő, a nem különleges gyermekek esetében ez az összeg 739.000,- Ft/fő éves szinten. Az élelmezésre fordított napi minimum költség pedig 687,- Ft-ban van meghatározva.
„A minisztériumi adatok ismeretében minden segítéség jól jön a gyermekek számára. Coop Segély Alapítvány támogatását saját márkás termékekből összeállított adományokon keresztül valósítja meg” – mondta Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója. Az adománycsomagba hosszú szavatossági idővel rendelkező alapélelmiszerek (liszt, cukor, tej, olaj, tészta, rizs stb.) kerültek, amellyel az Alapítvány több ezer gyermek étkeztetéséhez járul hozzá.
„Budapesten 842 főt támogatunk, ebből 162 fő a Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyermekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthon felügyelete alá tartozó intézmények lakója. A fennmaradó 680 gyermek adományát a Budapesti TEGYESZ Igazgatóság veszi át, és gondoskodik annak elosztásáról. A Kmety György utcai intézmény biztosította a helyszínt a sajtótájékoztatóhoz, ezért az Alapítvány gesztusértékként további 100 különleges ellátást nem igénylő gyermeket is támogatott.
Továbbá Pest megyében 588 gyermeket támogatunk, amit a Pest megyei TEGYESZ Igazgatóság segítségével juttatunk el a gyermekekhez”- tette hozzá az Alapítvány tikára.
Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgató hozzátette, hogy a Coop Segély kamionja az első állomását követően az ország összes megyéjébe eljut, és az önkormányzatok által kijelölt különleges gyermekotthonba leszállítja az élelmiszeradományokat. A Coop Gazdasági Csoport azon túlmenően, hogy a beszerzési ár + ÁFA áron biztosított sajátmárkás termékek minőségéért felelősséget vállal, gondoskodik az adományok megyei szintű logisztikai elosztásáról, ezzel is csökkentve az Alapítvány kiadásait.
„A COOP Segély Alapítvány karitatív tevékenysége kitűnő példa arra, hogy egy száz százalékban magyar tulajdonú cég a legrászorultabb honfitársainkon segít hazánkban – jelentette ki Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az adományátadással egybekötött sajtótájékoztatón, amelyet a Coop Segély Alapítvány a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve szervezett.
Soltész Miklós hozzátette, arra biztatja a nagy vállalkozásokat, hogy a Coop Segély Alapítványt követve merjenek nagyok lenni az adományozásban is. Kiemelte, jó döntést hozott a kormány az adományok ÁFÁ-jának eltörlésével, hiszen így több jut a legrászorultabbaknak, és a jószándékú emberek és vállalkozók jó szívvel tudnak adományozni.”







