hirdetés
2014. július. 31., csütörtök - Oszkár.
hirdetés

Tejúton a siker felé

Petőfiszálláson olyan sikerrel fogtak össze a tejtermelők, hogy lassan kinövik központi gyűjtőhelyüket, annyian csatlakoznak a szövetkezetükhöz.

Ha annak idején a tehéntartók nem szövetkeznek, sorra fel kellett volna hagyniuk a munkálkodással, de mára a tejtermelés virágzó vállalkozássá vált Petőfiszálláson és környékén. Tizenkét évvel ezelőtt huszonöt helybeli gondolta úgy, hogy érdemes belépnie a Gazda-Tej Szövetkezetbe, melynek elnökét, Ván Jenőt mindenki jól ismeri a faluban. Hiteles ember: tanyán nőtt fel, szülei örökségét viszi tovább, szívügye az állattenyésztés. A téeszidőkben mesterséges termékenyítéssel foglalkozott, de már akkor is sokat dolgozott a háztájijában.

– Az ezredfordulón lépéselőnybe kerültünk, mert már az uniós csatlakozás előtt felismertük, hogy a kistermelői gazdaságokat új alapokra kell helyezni – mondja az elnök, aki a közéleti munkában is jeleskedik: 1994 óta önkormányzati képviselő Kiskunfélegyházán. – Bár a szövetkezés hallatán sokaknak leginkább a kolhoz jutott az eszükbe, aztán mégis az összefogást tartottuk a lehetséges kiútnak. Az alakuló ülésen, 2000 novemberében azon izgultam, legalább tízen jöjjenek el, hogy ne tűnjék kudarcnak a kezdeményezés. Végül huszonöten alapítottuk meg a tejszövetkezetet.

Miután a helyi gazdálkodók belátták, hogy más megélhetést nemigen találnak, egyre többen csatlakoztak. A szövetkezet kollektív beruházásként ellátta a tagjait a megfelelő eszközökkel, például tejhűtőt kellett juttatni mindenkinek. Nagy előrelépést jelentett, hogy 2004-ben pályázati pénzhez jutottak, s fölépítették a minden tekintetben európai színvonalú tejházat. Időközben a sokszorosára nőtt a beszállítók száma is: ma már százhuszonöt gazdaságból érkezik a friss tej a bázisra. Tiszaalpárról, Nyárlőrincről, Jakabszállásról, Bugacról, sőt Kiskunfélegyházáról is. Zsanán az önkormányzat épített tejházat, amit a petőfiszállásiak működtetnek, s így ott negyvennél is több család juthat rendszeres jövedelemhez.

– Napi húszezer liter kiváló minőségű tejet szállítunk a félegyházi és a kőröstetétleni feldolgozóüzemnek – tájékoztat Ván Jenő. – A mű¬ködési költség felett minden fillért kifizetünk a termelőknek, s a szokásosnál akár tíz-tizenöt forinttal magasabb árat garantálunk. A legutóbbi összesítés szerint literenként nyolcvanöt forint maradt meg nekik tisztán, amihez jönnek még a különböző címen kapott termelői támogatások. Többen is hoznak naponta több száz liter tejet, de nem küldjük el az egyetlenegy kannával betérő idős néniket sem. Bebizonyosodott, hogy a kistermelői körben sokkal olcsóbban állítható elő a tej, mint a nagyüzemekben.

Sikereket csakis kitartó munkával lehet elérni. A petőfiszállási Gazda-Tej Szövetkezet 2007-re végleges termelői csoporttá vált. Az ezzel járó támogatást fejlesztésre fordították: tartályokat és autókat vásároltak. A szövetkezetnek nincs adóssága, ami nagy dolog. Az elnök az újítási, bővítési elképzeléseit a közgyűlés elé viszi, ahol a tagságtól gyakran hallja: „Jenőkém, tudod te, mit kell tenni!” Most éppen egy feldolgozóüzem építésének gondolata forog a fejében. Persze a tejgazdálkodásban sem fenékig tejfel az élet, de a petőfiszállásiak megmutatták, miként lehet felvirágoztatni egy halálra ítélt ágazatot.

(forrás: Szabad Föld Online )
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél