Stagnált a forgalom, de a Metro csoport javított
A cégcsoport idén bevételi rekordra készül
Javított eredményén a német Metro csoport az első negyedévben annak ellenére, hogy a forgalom stagnált az egy évvel korábbihoz képest.

A működési eredmény 6,6 százalékkal 145 millió euróra nőtt a társaság keddi közlése szerint, főként a Shape 2012 elnevezésű takarékossági programnak köszönhetően. Elemzők 150 millió eurót vártak.
A kereskedelmi áruházlánc bevétele 15,5 milliárd euró volt, gyakorlatilag ugyanannyi, mint tavaly ilyenkor. A stagnálást elsősorban azzal magyarázták a cégnél, hogy a húsvét csak a második negyedév eredményeiben fogja éreztetni hatását, míg tavaly az első negyedévre esett az ünnep.
Az áprilisi forgalmat is figyelembe véve azonban már 1 százalékos többletet tudott elkönyvelni a cégcsoport az egy évvel korábbihoz képest.
Adó után a társaságnak már csak 3 millió euró vesztesége volt, egy évvel korábban még 16 millió.
A cégcsoport megerősítette az év egészére vonatkozó előrejelzését, amely szerint a bevétel a tavalyi rekordhoz képest négy százalékkal növekszik, a működési eredmény a rendkívüli tételeket nem számítva 10 százalékkal 2,6 milliárd euróra bővül.







