Megújult Coop Szupermarket Szentesen
270 millióból született újjá a Kála Áruház
Kívül- belül megújult az idén 42 éves szentesi Kála Áruház, mely 1969 óta kiemelkedő szerepet tölt be Szentes kereskedelmében. Az áruház az elmúlt évtizedekben számos átalakításon ment át, teljes modernizálása azonban csak nemrégiben fejeződött be.

A 270 milliós költség kétharmadát a HUNOR COOP önerőből és kedvezményes hitelből finanszírozta, míg a fennmaradó részt uniós, illetve vissza nem térítendő állami támogatásból fedezték. Az áruház alapterülete az eddigi 1300 négyzetméterről 1700 négyzetméterre bővült.
A földszinten a teljesen megújult, új arculattal és megnövekedett eladótérrel megnyíló Coop Szupermarket mellett egy gyorsétterem is megtalálható. Az emeleten pedig egy exkluzív minőségi ruházati üzlet várja a vevőket.
„Igazi helyi összefogással újult meg a Kála, hiszen a Szentesi Önkormányzat a rendelkezésünkre bocsátotta az áruház melletti eddig kihasználatlan területet, ahová több mint
30 autónak helyet kínáló parkolót építettünk. Ezt közösen használhatják vásárlóink a szomszédos piacra érkező vevőkkel. A régi parkolókkal együtt immár 50 autónak van hely az áruház mellett” – mondta Mészáros Zoltán, a HUNOR COOP Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A vezérigazgató hozzátette, a kivitelezésben helyi szakemberek vettek részt. A rekordidő alatt elvégzett átépítés az áruház technológiai fejlesztését, környezetvédelmi és energiatakarékossági modernizációját is jelentette.
Az üzletben a vásárlás élményét adó modern technikák közé tartoznak a digitális plakátok, a digitális, vezeték nélküli árjelzők, a megduplázott hűtőkapacitás, az automata üvegvisszaváltó és az érintőképernyős pénztárak.







