Működő modell kisboltoknak
Franchise hálózat a túlélésért
Beszélgetés Ágai Tamással, a Tom Market alapító-ügyvezetőjével
Vállalkozó, aki született kereskedő. Kereskedő, aki nem várta ki, hogy cégét elsodorják a válság hullámai. Helyette önmaga és kisboltos társai számára az összefogásban kereste a kiutat. Ágai Tamást, a kisboltokat láncba szervező Tom Market franchise hálózat alapító-ügyvezetőjét kérdeztük.

A Tom Market weboldalán olvasható, hogy a kisboltokra specializálódó franchise hálózat kidolgozója és ügyvezetője, Ágai Tamás egészen korán belekóstolt a kereskedésbe…
Már gyermekkoromban megmutatkozott a kereskedelem iránti érzékem, egészen korán különböző ötletekkel elég tekintélyes összegekkel egészítettem ki a zsebpénzemet. Tízéves koromban az üzletekkel annyit kerestem, mint az akkori átlagkereset. A kereskedő hajlamot volt kitől örökölnöm, nagyapám és édesapám is kiváló üzleti érzékkel és kreativitással voltak megáldva. Így aztán nem volt meglepő, hogy – bár műszaki pályán indultam, végül a kereskedelemben kötöttem ki.
Hogyan fogott kereskedésbe, és miként született meg a Tom Market?
Párom korábban az élelmiszer-kereskedelemben dolgozott, és 1996-ban elhatároztuk, nyitunk egy boltot, hogy a saját üzletében dolgozzon. Hamarosan megláttuk az élelmiszerben rejlő további lehetőségeket, sorban nyitottuk az üzleteket, nemsokára már négy bolttal dolgoztunk, nagyon szép profittal. Az üzletek egészen 2004-2005-ig prosperáltak, amikor egyszerre minden fronton megtorpant a kereskedelem, és már nem tudtuk az árbevételt olyan ütemben növelni, ahogy a költségeink emelkedtek. Eközben jöttek az információk, hogy a különböző kiskereskedelmi láncok jelentős kedvezményeket kaptak az önkormányzatoktól, és olyan lehetőségek nyíltak számukra, amilyenek a kisboltosok számára nem voltak adottak. Ugyanakkor az árversenyben is alulmaradtunk, mivel nem tudtunk olyan volumeneket rendelni, hogy számottevő mennyiségi kedvezményt kapjunk. Ebben a helyzetben, ilyen lehetőségek mellett egyre szűkült számunkra a piac. Ekkor rádöbbentünk, hogyha nem teszünk valamit, meg vannak számlálva a napjaink. Eldöntöttem, annak érdekében, hogy a kisboltok túléljék ezt a viszontagságos időszakot, valamilyen érdekképviseletet, összefogást, hálózatot szervezek a kisboltok számára, mivel ilyen lehetőség korábban nem létezett.
Az ötlet tehát megszületett, milyen lépések következtek ezután?
Utánajártam, hogyan, milyen rendszerben lehet üzemeltetni egy ilyen kisbolt-hálózatot, erre a legalkalmasabbnak a franchise bizonyult. Ennek jegyében kidolgoztuk a működési technológiát, amelynek minden egyes lépését egy éven át a saját üzleteinkben teszteltük, a színvilágtól a bútorokon át egészen a munkaruházatig. Minden egyes lépésünkről kikértük vásárlóink véleményét, és csak a pozitívnak ítélt dolgokat tartottuk meg. Így alakult ki az a működési technológia, amely azután valóban forgalomnövelőnek bizonyult a saját boltjainknál – amelyek egyébként jelenleg is a rendszer mintaboltjaiként működnek. A tesztidőszakban 35-40%-os volt a növekedés, miután előtte évekig stagnált boltjainkban a forgalom. Megvolt tehát a működőképes technológia, amit írásos formában is rögzítettünk, létrehoztuk a franchise alapszerződést, megalapítottuk a Tom Market Franchise Hungary Kft.-t, és ennek égisze alatt megkezdtük tevékenységünket. 2008-ban nyílt meg Pécsen az első franchise üzemeltetésű egységünk, amely rögtön igazolta a saját üzleteinkben rögzített teszteredményeket.
Milyen méretű boltok számára lehet eredményes a Tom Market know how-ja?
Ezt a technológiát kisboltok számára dolgoztuk ki, nagyobbak üzletek esetében nem feltétlenül működnének, hiszen ott egészen mások a fogyasztói elvárások. A mi boltjaink területe maximum hatvan négyzetméter lehet, ezeknél tudjuk garantálni a forgalomnövekedést.
Kiemelné a legfontosabb elemeket a Tom Market üzleti alapvetéséből?
Minden elem fontos, említhetném az arculatot, a dolgozók hozzáállását, az árazási és akciózási politikánkat. De nem emelnék ki semmit, épp úgy, mint egy autónál: csak akkor halad, ha mindegyik alkatrésze teljesíti a feladatát, egy csavar hibája miatt mozgásképtelenné válhat az egész jármű. A már említettek mellett nagyon fontos a munkatársak közérzete, a legmagasabb színvonalon történő ügyfélgondozás.
Mennyiben különböznek a kisboltokkal, illetve nagyobb üzletekkel szembeni vásárlói elvárások?
Alapvetően a vásárló nem várja a el egy kisbolttól, hogy egy multilánc árain értékesítsen. Sokkal inkább igényli a személyes kontaktust, hogy „személyére legyen szabva” az üzlet, például megkérdezze az eladó, hogy van a törzsvásárló kismacskája. Ehhez természetesen olyan árképzésnek és szortimentnek kell kapcsolódnia, ami miatt érdemes betérni a boltba. Az említett két tényezőnek összhangban kell lennie, de azt gondolom, hogy a személyes hozzáállás, a kontaktus fontosabb, mint a választék vagy az árak.
Hogyan épül fel szervezetileg a Tom Market?
A franchise licencjogokat a Tom Market Francise nevű cégünk kezeli, míg a másik vállalkozásunk, a Tom Market Kft. foglalkozik partnereink ügyes-bajos dolgaival, oktatási tréningeket, oktatásokat, eseményeket szervez, és egyéb szolgáltatásokat nyújt. Az üzletek franchise jogviszonyban működnek, élvezik a hálózat összes előnyét, illetve teljesíteniük szükséges a kötelezettségeket. Jelenleg 150-170 dolgozónk, 28 üzletünk van, amelyek Baranya, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun és Pest megyékben találhatók. 2010-ben – amint korábban is minden esztendőben – a megelőző évhez képest megdupláztuk a boltszámunkat, és a terjeszkedésnek még nincs vége...
A beszerzéseket hogyan bonyolítják?
Logisztikai okokból központunk nem üzemeltet nagykert, de alapvetően arra fókuszálunk, hogy hálózati partnereink számára beszállítóinkon és a gyártókon keresztül az árukat a lehető legjobb áron tudjuk beszerezni. A közel harmincas boltszámunkkal már elég erősek vagyunk ahhoz, hogy kedvező beszerzési árakat tudjunk elérni.
A honlapon sok kép található különféle eseményekről, amelyeken a hálózat dolgozói közösen vettek részt…
A franchise rendszer részeként rendszeresen folytatunk társadalmi tevékenységet. Ez részben pr-elem, de annál jóval több. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy milyen a cégcsoportunk társadalmi megítélése. Személyesen is nagyon nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy működési környezetünkben komoly vállalásaink legyenek, ez is egy módja annak, hogy viszonozzuk vásárlóink bizalmát.







