Zseniális húzás a Tescótól
Virtuális szupermarket egy metró aluljáróban
A Tesco a koreai élelmiszer-kiskereskedelmi piacon jelenleg a második helyen áll, de nem titkolt szándéka, hogy piacvezetővé szeretne válni. Ehhez – többek között – egy különleges és zseniális eszközt is bevetett.

A Homeplus egy dél-koreai áruházlánc, 113 üzlettel rendelkezik országszerte, többségi tulajdonosa a a Tesco, de a Samsungnak is van benne részesedése. A piacon tipikus „örök második", amit részben annak köszönhet, hogy az áruházak számát tekintve nem tudja utolérni az E-martot. A vezetőség olyan módszert keresett a vásárlók elcsábítására, amihez nem szükséges újabb hipermarketek költséges felhúzása.
Ekkor vetődött fel az új virtuális üzletek ötlete. A koncepció szerint a forgalmasabb helyeken, például metrómegállókban a reklámokhoz hasonlóan megvilágított plakátokkal „kirakatokat” állítanak ki, ahol a megvásárolható termékek – elsősorban hétköznapi fogyasztási cikkek – sorakoznak fel. Mindegyik terméket kétdimenziós vonalkóddal látták el, amiket a vásárlók az okostelefonjukra telepített alkalmazás segítségével leolvashatnak, és így hozzáadhatják a virtuális kosarukhoz. A vásárlást és a fizetést azonnal, telefonon keresztül el lehet elintézni, a megrendelt áru pedig a munkanap végéig megérkezik a felhasználó lakcímére.
Bár alapvetően egyszerű webshopról van szó, nagy különbség, hogy a vásárlóknak nem honlapokat kell böngésznie, hanem a kirakaton található áruk között nézelődhetnek, akárcsak a boltban – a termékekről minden fontos információt a QR-kódok tartalmaznak. Marketing-szempontból az sem utolsó előny, hogy a megállókban elhelyezett kirakatok hívogatók és figyelemfelkeltők, sokkal egyszerűbb ezzel a módszerrel megcsípni az impulzusvásárlókat, mint egy weboldalon villogó bannerrel.
Az első eredmények szerint az ötlet bevált, a Homeplus jelentése szerint több mint 10 ezer felhasználó látogatott el az áruház online üzletébe, a regisztráltak száma 76, míg az online vásárlások száma 130 százalékkal nőtt. Bár pontos forgalmi adatok nem állnak a rendelkezésre, a Homeplus elvileg ezzel a helyi online üzletek között első lett, és az E-marttal szembeni lemaradásán is tudott faragni. Arról nem tudni, hogy a Tesco tervezi-e máshol is bevezetni ezt az újdonságot, de tény, hogy a sikerhez a felmérések szerint állandóan dolgozó koreaiak pörgő életmódjára is szükség volt.







