hirdetés
2014. november. 27., csütörtök - Virgil.
hirdetés

E-kereskedelem: világelsőség felé tart Kína

A net a kávénál és a szexnél is jobb?

Kína világelső lehet a netes kereskedésben, az amerikaiak húsz százaléka még a kávéról és a szexről is lemondana, hogy online maradhasson. Szép, új világ?

Az internet és az elektronikus kereskedelem 2016-ban 4200 milliárd dollárt tesz majd ki  - hívták fel a figyelmet a Boston Consulting Group (BCG) elemzői. A tavalyi értéket 2500 milliárd dollárra becsülték. A kutatás szerint 2016-ban három milliárd internetfelhasználó lesz a világon, szemben a 2010-es 1,9 milliárddal. 

Az internet gazdasági bővüléséhez a szociális hálók, a Google keresőmotora és az elektronikus vásárlás robbanásszerű elterjedése is közrejátszott. A jövőben ezek helyét az okostelefonok vehetik át. 

A McKinsey tanulmánya szerint tavaly az internet a G8 országok GDP-jének 3%-át tette ki. Az internet egyébként az ötödik legnagyobb ország lenne az USA, Kína, Japán és India után, megelőzve Németországot. Emellett az internet 20%-ban járult hozzá az elmúlt öt év gazdasági növekedéséhez a 13 legfejlettebb államban: ez meghaladja például a mezőgazdaság hozzájárulásának arányát. Az internet fontosságát kihangsúlyozandó a BCG rámutatott, hogy az amerikaiak kétharmada lemondana a kávéról és 21%-uk a szexről azért, hogy online maradhasson. 

"Az internet létszükségletté vált, akár csak az elektromosság vagy a víz" - emelte ki Dominic Field, a BCG egyik kutatója.

E-kereskedelem: világelsőség felé tart Kína

Az elektronikus eladásokból származó bevételek tavaly mintegy 800 milliárd jüant (28 ezer milliárd forint) tettek ki Kínában, ez az előző évhez képest több mint 67 százalékos növekedés.

A pekingi iResearch tanácsadócég felmérése szerint az e-kereskedelem rendkívüli növekedése lehetővé tette a költségek jelentős csökkentését, emellett több millió új munkahelyet hozott létre, és a kormány által szorgalmazott gazdasági szerkezetátalakításhoz is jelentős mértékben hozzájárult. Az internetes eladások jelenleg a teljes forgalom 3 százalékát teszik ki, ez az arány 2015-ig akár 7 százalékra is nőhet.

Az iResearch külön vizsgálta a luxustermékek internetes kereskedelmének alakulását. Ez tavaly 10,7 milliárd jüant (375 milliárd forint) tett ki, csaknem 70 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Az internethasználók számának növekedésével, az internetes szolgáltatások bővülésével és az elektronikus fizetési módok terjedésével az e-kereskedelem további bővülése várható. Ennek értéke a Boston Consulting Group (BCG) tanácsadó cég tavaly november végi tanulmánya szerint 2015-ig a kétezer milliárd jüant (70 ezer milliárd forint) is eléri majd Kínában. Ezzel a kelet-ázsiai ország - az Egyesült Államokat megelőzve - világelsővé válhat az internetes eladások piacán. A luxuscikkek elektronikus értékesítése az évtized közepére a becslések szerint csaknem megnégyszereződik, s 37,2 milliárd jüanra (1300 milliárd forint) nő majd.

(forrás: Mediainfo)
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél