Képzés és munkahely-megőrzés a Coránál
83 milliós program EU támogatással
A Cora áruházakat üzemeltető Magyar Hipermarket Kft. 2010 novemberétől a budakalászi, fóti és szegedi áruházaiban munkahelyi képzési programokat indított „Képzések a Magyar Hipermarket Kft-nél” címmel. Az Európai Unió által támogatott TÁMOP-2.3.3/B-09/10-2010-0020 képzési program keretében a vállalat összesen közel 83 millió forintos támogatást nyert. A képzésben 196 fő vett részt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósult meg.

A Cora 14 éves működése óta kiemelt figyelmet fordít a vásárlói igények színvonalas kiszolgálására, amelyben fontos szerepet kap a munkatársak megfelelő képzettsége, életpálya
modelljük kialakítása. Ennek érdekében a különféle tanfolyamokon a korszerű vezetői, kiskereskedelmi menedzseri, valamint ügyfélszolgálati és technológiai beruházásokhoz kapcsolódó képességeiket bővíthették a résztvevők. A budakalászi, fóti és szegedi Corában, összesen 196 dolgozó fejlesztette tovább szakmai ismereteit. Az áruházak a képzések mellett vállalták, hogy dolgozói létszámukat 2011. év végéig nem csökkentik.
A projekt keretében az alábbi képzések fejeződtek be:
• A vezetői képzés keretében a résztvevők a legújabb vezetéstechnikai ismereteket sajátították el, amelyek részben feladataik magas színvonalú ellátásához, részben előmenetelük érdekében nélkülözhetetlenek.
• A szervezett kiskereskedelmi menedzser képzés elsősorban a minőségi szakmai ismeretek elsajátítására, szervezési és irányítási módszerek megismertetésére és gyakorlására irányult.
• A korszerű logisztikai ismeretek nélkülözhetetlenek a modern kiskereskedelemben, ezért a raktáros képzés az áruházakban a készletgazdálkodás és nyilvántartás hatékony eszközeit ismertette meg a résztvevőkkel, akik a kurzus végén OKJ-s vizsgát is tettek.
• A Cora hipermarketek kiemelt figyelmet fordítanak a vásárlói kérések, észrevételek kezelésére, amihez segítséget nyújtott az ügyfélszolgálati képzés.
• A tisztaság, a megfelelő higiénia az élelmiszereket forgalmazó áruházak kulcskérdése. A takarítói képzés megismertette a résztvevőket a terület mesterfogásaival, ezzel munkájuk gyorsabb, költséghatékonyabb, környezettudatosabb lett. A képzés végén a résztvevők OKJ-s szakvizsgát tettek, ezzel szakmát kaptak kezükbe.







