Tulajdonos és vezérigazgató váltás a Coop Győrnél
A Coop Szolnok a Dúnántúlon terjeszkedik
A COOP Szolnok Zrt. 2010 augusztusában megvásárolta a COOP Győr Zrt. részvényeit. A Coop Győr Zrt. április 4-én megtartott közgyűlésén hivatalosan bejelentették, hogy Boros Péter a Részvénytársaság igazgatóságának elnöki megbízatásáról és vezérigazgatói beosztásáról lemondott, és 65 éves korában nyugdíjba vonult. A közgyűlés Gazdag Sándort választotta meg vezérigazgatónak, aki ezelőtt évtizedekig a Tisza-Coop Zrt. vezérigazgatójaként dolgozott.

„Sokan vannak megyénkben is, az iparban, mezőgazdaságban, irodákban olyanok, akik koruk szerint ugyan még fiatalok, de beosztásuk, feladataik és felelősségük felnőtt méretű” – az akkor huszonhat éves szakembert, Boros Pétert, a Töltéstava-Győrság Termelőszövetkezet állattenyésztő agronómusát így méltatja a Kisalföld, „Célok felé félúton” című cikkben 1972. szeptember 19-én.
A kereskedő családból származó agrármérnök hosszú utat járt be azóta; a Győri Áfésznél (későbbi jogutód COOP Győr Zrt.) termelési főosztályvezetőként kezdte 1981-ben, termelési igazgatóhelyettesnek, igazgatónak nevezték ki, majd 1992-ben az Áfész elnökévé választották.
Boros Péter egy eredményes, innovatív, a multinacionális környezetben is versenyképes céget hagyott maga után. A közel 500 főt foglalkoztató COOP Győr Zrt. 2009-ben közel 8 milliárd forint bevétel ért el, a kiskereskedelem részesedése ebből 6,5 milliárd forint volt.
Értékesítési hálózatát jelenleg 38 kiskereskedelmi egység alkotja. Az üzletek Győr város területén, illetve a város vonzáskörzetében lévő 30
településen helyezkednek el.
A COOP Szolnok Kereskedelmi Zrt. kiemelt üzletpolitikai célja a folyamatos és tudatos piacbővítés. A COOP Győr Zrt. tavalyi megvásárlásával a cég dunántúli érdekeltségeinek kiterjesztése mellett döntött. A közgyűlésen vezérigazgatónak megválasztott Gazdag Sándor, kihívásnak tekinti a Coop Győr Zrt. vezetését, mellyel visszatérhet a gyökereihez a kiskereskedelmi szektorba.







