2012. február. 07., kedd - Tódor, Rómeó.

Virtuális országjárás a Zöld Héten

Jövő évben hazánk partnerországként jelenik meg az egyik legrangosabb nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon, a berlini Grüne Wochén. A gasztronómia mellett turisztikai és kulturális elemekre is épül majd Magyarország vizuális megjelenése.

A világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói kiállításaként ismert berlini Grüne Woche nemzetközi vásáron hazánk ezúttal partnerországként szerepel, a magyar megjelenést az Agrármarketing Centrum (AMC) szervezi és finanszírozza. Magyarország 1972 óta vesz részt a kiállításon, amely egyben a német és a nemzetközi agrárpolitikai vezetés egyik legfőbb találkozóhelye is.
A német piac jelenleg is hazánk agrártermékeinek egyik legnagyobb felvevő piaca, s a partnerországi státusz keltette fokozott figyelemtől a magyar versenypozíció jelentős javulására számítanak a szervezők.
A vásár jellegéből adódóan mind a fogyasztói, mind a szakmai közönség elvárásainak eleget kell tenni.  Az idei adatok szerint a 10 napos rendezvényen 403 ezer látogatót regisztráltak, közel 30 százalékuk volt szakmai érdeklődő. A nagyközönség főként családos, kikapcsolódni és vásárolni szándékozó (elsősorban kelet-német) fogyasztókat jelenti. Ezt szem előtt tartva emelték ki a koncepcióban tájegységeinkhez kapcsolódó, jellegzetes élelmiszeripari termékeinket, innen irányítva a figyelmet egyedi élelmiszerexport-kínálatunkra és gasztronómiánkra. A hangsúly továbbá az ízes, minőségi, és legfőképp biztonságos élelmiszerekre, a hagyomány és a korszerűség ötvözetére kerül.
A kiemelt szempontokat a szervezők élvezetes és színes környezetbe ágyazva tervezik megjelenteni: a bruttó 1600 m˛-en megvalósuló a nemzeti stand részét képezi majd Magyarország stilizált térképe és ismertebb tájegységeinek megjelenítése is, ahol a látogatók „virtuális országjárás” keretében ismerkedhetnek meg a kiállított termékekkel és azok gyártóival. Megjelenítik többek között a Balatont, neves borvidékeinket, Szegedet és a magyar pusztát is. A pavilonban helyet kap egy magyar csárda, ahol a látogatók a kiállítás egész ideje alatt fogyaszthatnak hazánk gasztronómiai különlegességeiből.  
A kiállítás ideje alatt, valamint a protokollesemények kísérőjeként is magyaros műsorok szórakoztatják a közönséget: A zenei, népi előadások mellett olyan helyszíni programelemek is szerepelnek a tervezetben, melyekkel a látogatók megismerhetik Magyarország egy darabját, és közben kellemesen tölthetik idejüket a standon (például Rubik-kocka és vagy –gömb kirakó verseny, ki tud többet Magyarországról, kézműves programok).
A fenti kiállítási installáción túl egységes látványelemek kísérik végig a standokat, a nyomtatványokat és a hirdetési felületeket is. A kreatív koncepció konkrét ötleteinek, kidolgozására a pályázatkiírás megtörtént, a győztes koncepcióban Magyarországot egy trikolorban füstölgő csípős paprika szimbolizálja majd.
A nemzeti megjelenést számos szeminárium, konferencia és üzletember-találkozó kíséri, valamint több vendéglátással összekötött kísérőesemény is megrendezésre kerül. A korábbi évek munkáját folytatva a közönségvásárral egy időben az AMC ismét áruházi akciót szervez a Kaufhof áruházláncban, mely a vásár nyitását követő 3. naptól veszi kezdetét, és a hónap végéig tart majd.

elelmiszer.hu

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél