hirdetés

Veszélyben az Európai Unió Élelmiszersegély Programja

Az Élelmiszerbankok Európai Szövetsége arra kéri az Európai Parlament képviselőit, hogy támogassák az Élelmiszersegély Program folytatását 2009 után is – értesült az Élelmiszer Online.

Az Európai Unió az alapítása óta eltelt évek során, különböző civilszervezetek közreműködésével folyamatosan biztosított ingyenes élelmiszersegélyt legrászorulóbb polgárai részére. 2006-ban az Európai Parlament képviselői írásos nyilatkozatot fogadtak el, melyben a szegénység és éhezés elleni küzdelem mellett kötelezték el magukat. Kiemelték az élelmiszersegélyek fontosságát, mint legfőbb eszközt a cél elérése érdekében, egyben hitet tettek az Élelmiszersegély Program folytatása mellett. Az Európai Bizottság által 2008-ban végzett online felmérés is megerősíti, hogy az Unió tagállamainak szüksége van az élelmezésbiztonságra, valamint hogy az élelmiszersegélyeknek ingyenesnek kell lenniük. Az Európai Élelmiszersegély Program 2009. évi költségvetési kerete 500 millió euró.                                       Az Európai Élelmiszersegély Program folytatásának tervezetét az Európai Bizottság 2008 novemberében mutatta be az Európai Mezőgazdasági Miniszterek Tanácsának. A 2010-2013–ra előirányzott tervezet 7 ország ellenszavazata miatt felfüggesztésre került.                                                               Az Eurostat becslése szerint az Európai Unió tagországaiban 80 millió ember, azaz a teljes lakosság mintegy 16%-a él a szegénységi küszöb alatt. A legrászorulóbbak számára gyakran az élelmiszer az egyetlen kiadás, amit csökkenteni tudnak. A jelenleg uralkodó gazdasági válság, és a munkanélküliség 2009-ben tapasztalható drámai emelkedése nyomán a szegénység tovább fog növekedni. Miközben az élelmiszersegélyre minden országban egyre nagyobb igény mutatkozik, az Élelmiszersegély Program folytatása bizonytalanná vált, beszüntetése pedig érthetetlen és elfogadhatatlan lenne. Az Európai Élelmiszersegély Program nemcsak a legrászorulóbb polgárok iránti szolidaritás eszköze, de egyben az Európai Unió népei közötti összefogást is példázza. Az Élelmiszerbankok Európai Szövetsége kéri az Európai Parlament képviselőit, hogy a 2009. március 23-26-i plenáris ülésszak alatt sorra kerülő szavazás során elsöprő többséggel támogassák a Bizottság által előterjesztett javaslatot, mely alapján az Európai Mezőgazdasági Miniszterek Tanácsa azt elfogadhatja.

elelmiszer.hu

hirdetés
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél