hirdetés
hirdetés
2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Újra megindultak a bevásárlókocsik Szlovákiából

Gyenge a forint, erős a bevásárlókedv

A forint június óta tartó gyengélkedése ismét felélénkítette a bevásárlóturizmust – írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. Míg április végén 260 forint környékén mozgott egy euró, addig most esetenként a 280 forintot is meghaladja az árfolyam.

hirdetés

Nem lehet mondani, hogy a forint árfolyamának gyengülése miatt az elmúlt napokban-hetekben ugrásszerűen megnőtt volna a szlovákiai vásárlók száma a dél-komáromi bevásárlóközpontban. A határ közvetlen közelében lévő nagyáruház parkolójában ugyan egymást érik a szlovák rendszámú gépkocsik, de ez eddig is jellemző volt.

„Ebben a hónapban mindig van visszaesés, ami a szabadságolások, az iskolai szünidő rovására írható. A forint gyengülésének, úgy vélem, egyelőre nincs számottevő szerepe ebben” – mondta az egyik dél-komáromi boltos.
Esztergomban 1 euróért 280 forintot lehet kapni. Fordított esetben 288 forintot kellett adni 1 euróért. A gyenge forintnak elsősorban a Párkányban nyaraló szlovák és cseh turisták örülnek. Azok a párkányiak, akik korábban is Esztergom bevásárlóközpontjait és üzleteit részesítették előnyben, a szlovákul és csehül beszélő vásárlók számának növekedéséről számoltak be.

Az elmúlt másfél hét során megint erősödött a határ menti bevásárlóturizmus, a Rimaszombati járásból főleg Putnok, Ózd, Kazincbarcika és Miskolc üzletházaiba és bevásárlóközpontjaiba járnak át a vevők. Élelmiszert és iparcikkeket most jobban megéri a szomszédban venni. A forint gyenge árfolyamát kihasználva a szlovákiai vendéglátósok is egyre gyakrabban magyarországi nagykereskedőknél szerzik be a konyhai alapanyagokat, az ott vásárolt áru minőségével meg vannak elégedve.

A magyarországi bevásárlóturizmus növekedéséről ír a többi szlovákiai lap is.

(forrás: MTI )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
kosar
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés