Több mint hatvanezer hektáron aratnak
A szokásosnál nagyobb megértést kérnek a gazdáknak
Demendi László elmondta: az őszi árpa betakarítása 1062 hektáron lassan befejeződik. Ennek hektáronkénti termésátlaga 2,92 tonna, ami 23 százalékkal alacsonyabb, mint az országos átlag.

Az elnök tájékoztatása szerint a búza betakarítása éppen csak elkezdődött: a kalászos növényt 31 260 hektáron kell aratni, előreláthatóan a termésátlag itt is alacsonyabb lesz a vártnál a közelmúlt szélsőséges időjárása miatt.
A megyében a tavaszi árpa 87 százalékát takarították be, a 2,76 tonnás termésátlag eddig az országos átlag körül alakul.
A repce összterületének 31 százalékán, azaz 2304 hektáron befejeződött az aratás, ebből a növényből hektáronként 2,41 tonna került a tárolókba, amelynek mennyiséget elfogadhatónak nevezte az agrárkamara elnöke. Hozzátette: a rozs, a tritikálé és a zab aratása még nem kezdődött meg.
Demendi László kiemelte: a megyei agrárkamara felkéri mindazon hatóságokat, akik ellenőrzési feladatokkal és jogosítványokkal rendelkeznek, hogy a nyári betakarítás idején a szokásosnál is nagyobb megértést mutassanak a gazdák iránt.
Fontos, hogy a megtermelt és a természet által meghagyott termés minél kisebb költséggel, minél kevesebb szemveszteséggel kerüljön a raktárakba, mivel a betakarítás ma már termésmentésnek minősíthető - fogalmazott a szervezet elnök.







