Tizenhét milliárd forint felett a jégkrémpiac

Ennek több mint egyharmada jut a pálcikás, tölcséres, szendvics, stb., összefoglaló néven impulz jégkrémekre. Közel kétharmad pedig a családi, nagy kiszerelésű hideg édességek részaránya – állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat felmérése. Mennyiségben – összesen - mintegy 23 millió liter hideg édességet adtak el a boltokban, a legutóbbi év során, 3 százalékkal kevesebbet, mint azt megelőzően. Értékben a piac 2 százalékkal bővült 2008 július-2009 júniusban, az előző tizenkét hónaphoz viszonyítva. Az impulzus jégkrémek idén júniusban olcsóbbak lettek a tavalyi hatodik hónaphoz képest. Amíg a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagárnál literenként 1 114 forintot regisztrált a Nielsen most júniusban, addig múlt év júniusban 1 301-et, tavalyelőtt pedig 1 221-et. Ugyanakkor az otthon fogyasztott nagy kiszerelésű termékeknél 603-ról 609 forintra változott a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár, literenként.
A jégkrém fő beszerzési helye elsősorban a szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres üzlettípus. Az impulzus jégkrém 63 százalékát ebben a csatornában vásárolták az emberek, ahogyan egy évvel korábban is. Az otthoni fogyasztásra szánt, nagy kiszerelésű termékeknél pedig 53 százalék a 401-2 500 négyzetméteres üzletek részaránya. Itt 3 százalékpontos emelkedést mutatnak az adatok. A 401-2 500 négyzetméteres csatorna vezető szerepének egyik oka, hogy megnőtt a főleg diszkontokban árusított kereskedelmi márkás termékek részaránya: Idén júniusban már az összes eladott impulzus jégkrém 70 százaléka a láncok saját márkája, szemben a tavalyi és tavalyelőtti hatodik hónap egyaránt 55 százalékos mutatójával. Az impulzus jégkrémek forgalmazásából jelentős rész jut a kisebb, hagyományos élelmiszer-üzletekre. Az 50 négyzetméteres és kisebb boltok 15, az 51-200 négyzetméteresek 14 százalékkal részesednek a mennyiségi eladásokból. A mutatók nem változtak, egyik évről a másikra. A nagy kiszerelésű jégkrémeknél viszont magas, 29 százalék a hipermarketek részaránya, az összes megvásárolt mennyiségből.
elelmiszer.hu
Táblázat. Az impulzus jégkrémek – mennyiségben mért - kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok részesedése. Százalékban.
|
Bolttípus |
2007 július- 2008 június |
2008 július- 2009 június |
|
Hipermarket |
4 |
5 |
|
401-2 500 nm |
63 |
63 |
|
201-400 nm |
4 |
3 |
|
51-200 nm |
14 |
14 |
|
50 nm alatt |
15 |
15 |
Forrás: Nielsen piackutató vállalat
Táblázat. Az impulzus jégkrémek mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára az elmúlt időszakban.
|
2007 június |
2008 április |
2008 június |
2009 április |
2009 június |
|
1 221 |
1 460 |
1 301 |
1 449 |
1 114 |
Forrás: Nielsen piackutató vállalat







