Szolnokon megnyílt a Coop Jövő Áruháza
Jövőbe mutató informatikai fejlesztések
A Magyar Telekommal, Laurel Kft.-vel, Bizerba Kft.-vel közös projekt az üzletlánc következetes üzletpolitikájának része.

A Coop Gazdasági Csoport összefogással, saját erejével megannyi területen bizonyította már, hogy a változó körülmények kihívásaira innovatív válaszai vannak. A Magyar Telekom partnereként a T-City programban való részvétel, illetve az ennek keretében megnyíló „Jövő Áruházának” a bemutatása a Coop következetes üzletpolitikájának egy előre megtervezett lépése.
Az Üzletlánc a maga nemében egyedülálló, összességében több milliárdos kereskedelmi informatikai megoldást épít 2002 óta. A vásárlás egy új dimenzióját nyújtja a „T-City” program keretében bemutatott szandaszőlősi, Coop szupermarket. A Magyar Telekommal, Laurel Kft.-vel, Bizerba Kft.-vel közös projekt az üzletlánc következetes üzletpolitikájának része. A mintegy 700 önálló vállalkozást és 3000 boltot tömörítő Coop Üzletlánc a beszállítástól egészen a kasszákig egységes, integrált rendszer bevezetésén dolgozik. Az egységes informatikai rendszer mellett a ma már háromszázezret elérő törzsvásárlói rendszer országos kiterjesztése zajlik.
Három pillérre épül a csoport informatikai rendszerének fejlesztése, egységesítése: a bolti
informatika széleskörű kiépítése, az ország különböző pontjain működő hálózatok elektronikus adatcseréjének biztosítása, valamint a kereskedelmi információk egységes gyűjtése a csoport szintű adattárházban.
A csoport jelenleg az összforgalom több mint harmadáról rendelkezik napi szintű, termék mélységű információval az országos adattárházában. Már ez az adatmennyiség is segíti az országos akciók gyors, tételes elemzését, és hasznos információkat nyújt a fogyasztói igényeknek megfelelő üzletpolitika kialakításához. A fejlesztéseknek köszönhetően több figyelem jut a közvetlen vevőkiszolgálásra, mert az integrált rendszerrel ellátott boltokban nagyságrenddel csökken az adminisztrációra és a háttérmunkára fordított idő. A jobb szervezésnek, okosabb készletezésnek, javuló kínálatnak köszönhetően az egyes boltokban azonos fogyasztói és beszerzési árak mellett is javulnak a gazdálkodási mutatók.
Jelenleg már közel 700 az integrált kiskereskedelmi rendszerhez kapcsolódó boltok száma. A tervek szerint 2012-re a csoport 1300-1500 üzletére terjeszti ki a rendszert és egyidejűleg új elemek rendszerbe állításával (például csoporton kívüli kapcsolatokkal, a szállítókkal történő elektronikus adatcsere, új pénztármegoldások, új szolgáltatások, stb.) folytatódik a fejlesztés.
„Jövő Áruháza”
A vásárlás egy új dimenzióját nyújtja a „T-City” program keretében bemutatott szandaszőlősi, Coop szupermarket. A Magyar Telekommal, Laurel Kft.-vel, Bizerba Kft.-vel közös projekt az üzletlánc következetes üzletpolitikájának része.
A „Jövő Áruházában” a legmodernebb infokommunikációs rendszer személyre szólóan köszönti a vásárlót, folyamatos tájékoztatást ad az aktuális információkról, az egyes termékek összetevőiről, áráról, segít a választékból az igénynek legmegfelelőbb termék kiválasztásában. A mérlegeken mérés közben videófilmek, képek, receptek adnak ötletet, pl. mit főzzünk ma. Kézbe vehető a vásárlás, a mobil eszközökön követhető a kosárban szereplő áru aktuális értéke. A pénztárnál a fizetés akár egy mobiltelefon segítségével is megoldható, vagy a mobilunkra megérkezett kupon felhasználható.
A „Jövő Áruházának” informatikai háttéreszközei, automatizmusokkal megkönnyíti a bolti dolgozók munkáját, a vevők kiszolgálását és informálását, egyszerűsíti a vásárlást lezáró folyamatot, bővíti a lehetséges fizetési módokat, nem utolsósorban alkalmazása környezetkímélő, csökkenti az üzemeltetési költségeket. A rendszer a vásárlóknak nyújtott kényelmi szolgáltatásokon túl, lehetőséget teremt az igényekhez jobban igazodó választék, akciók stb. kialakításában.
Forrás: Élelmiszer Online







