hirdetés
hirdetés
2012. május. 23., szerda - Dezső.

Szárnyaszegett lett a Red Bull

Jövőre sehol sem ad szárnyakat pilótáinak az energiaital

A hivatalos indoklás szerint a pihenőt arra használják fel, hogy felgyorsítsák a technológiai előrelépéseket, növelve a már most is magas biztonsági színvonalat.

hirdetés

A technológiai fejlődéshez át kell tekinteni a főbb szervezeti és kereskedelmi kérdéseket, beleértve, hogy erős partneri kapcsolatokat építsenek ki az eseménysorozatnak helyet adó városokkal, ami biztosítaná a hosszú távú versenynaptár összeállítását.

Mint emlékezetes, az idén augusztus 19-20-ra tervezett budapesti futamot július közepén törölték, miután a Nemzeti Közlekedési Hatóság biztonsági okokból elutasította a légtér kijelölésére vonatkozó kérelmet. Egy héttel korábban a portugáliai futamot mondták le a szervezők; idén még egy verseny lesz augusztus 7-8-án, a németországi Lausitz motorversenypályáján.

A szünet hírét nagy csalódással fogadták az egyik látványos helyszínen, az ausztráliai Perth-ben, ahol idén a verseny történetének első komolyabb balesete történt, amikor egy gép még gyakorlórepüléskor belecsapódott a Swan folyóba – a pilótának nem esett baja. A helyi idegenforgalmi szakértők szerint az esemény évi 12 millió dollárt jelentett a városnak, de az ausztrál szállodaszövetség elnöke úgy véli, évi 20 milliós mínusszal is járhat a műrepülőverseny kiesése.

(forrás: Napi Gazdaság )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[76003] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés