Starbucks lesz Pesten
2009. november 30. 09:21
A korábban visszavonulót fújt amerikai Starbucks a jelek szerint mégis belevág az első budapesti kávézó megnyitásába.

A Népszabadság hétfői száma szerint bár a cég egyelőre nem adott hivatalos nyilatkozatot az ügyben, ám árulkodó, hogy egy internetes állásportálon már keresik az első egység vezetőjét. - tudjuk meg a Napi.hu cikkéből.
Korábban már szó volt a világ 49 országában 16 ezer kávézót üzemeltető amerikai társaság magyarországi terjeszkedéséről, a gazdasági válság miatt azonban a cég lemondott erről, illetve bizonytalan időre elhalasztotta.
Bár a gazdasági környezet nem javult a korábbi nyitási kísérlet óta, a lapnak egy kávéházakat üzemeltető nyilatkozó azt mondta: jelentősen csökkentek a bérleti díjak, rugalmasabbak a bérleti szerződések, és olyan helyeken is lehet szabad helyiséget találni, ahol korábban csak hosszú kivárással vagy óriási szerencsével lehetett.
elelmiszer.hu