Sörgyári hulladékból kisestélyi
A fenntartható fejlődés és a felelős hulladékgazdálkodás jegyében meghirdetett versenyre sörgyári hulladékból kellett ruhákat kreálniuk a divattervezőknek. Az újrahasznosított kis- és nagyestélyiket a Facebookon szavaztatta meg a Dreher.

Sörgyári hulladékanyagból szemet gyönyörködtető estélyi, vagy alkalmi ruha? - egyáltalán nem lehetetlen, amint azt az egyedi, sörgyári hulladékból készült pályaművek is bizonyítják.
A Dreher nemcsak gazdasági, hanem társadalmi sikerre is törekszik, és éppúgy foglalkozik a felelős alkoholfogyasztással, mint a környezettudatossággal. Az utóbbi jegyében rendezték meg a „hulladékból ruhát” akciót, amelyre 18 egyedi tervezésű, esti vagy alkalmi ruha nevezés érkezett.
Sörgyári capriccio
Szeptember 21-ig lehetett a Facebookon szavazni a ruhákra, amelyeket a sörgyárban tartott divatbemutatón a nagyérdemű is megcsodálhatott. A nyertes ruhát Kisó – Kiss Orsolya, műsorvezető – viselte, amit egy exkluzív fotózás alkalmával meg is örökítettek. A szavazók között páros belépőt is kisorsoltak a divatbemutatóra, amelyen a cég hangsúlyozta, hogy a sörgyártás során a keletkező hulladéknak kevesebb mint 1 százalékát rakják le a szeméttelepen, mert a csomagolás teljes egészében újrahasznosítható.
A sörgyártás nem ellenség
A nyertes ruha tervezője Hecendorfer Tímea
A látszatra kényelmetlen ruhák igaz, kreatívak voltak, ám a modellek mosolyogva mondták, hogy melegük van. A fóliával a testükhöz rögzített söröskupakok és címkék szemlátomást nem sok szellőzési lehetőséget kínáltak.
Farkas Lilla tervező elmondta, hogy "a kivitelezésnél többször is adódtak problémák: elszakadt, leesett, kezdhették elölről. A végzős díszlettervező szerint ez is épp úgy tervezés, mint a színházban.
De a látványos akciónak nem is az volt a célja, hogy holnaptól söröskrigli szoknyában szaladgáljanak a nők, hanem hogy felhívja rá a figyelmet: a sörgyártás nem ellensége, hanem barátja a környezetnek.” – írja az evamagazin.hu








