hirdetés
hirdetés
2012. május. 23., szerda - Dezső.

Soproni: a Tökéletes Csapolás programja

A csapolt sör megítélése Magyarországon változó, abban azonban többnyire egyetértenek maguk a fogyasztók is, hogy van jó és van rossz csapolt sör, minden a higiéniai szabályok betartásán és a csapolás technikáján múlik.
hirdetés

A Soproni is ebből indult ki, amikor meghirdette Tökéletes Csapolás programját. A kezdeményezés célja, hogy a vendéglátóhelyeken az előírásoknak megfelelően betartsanak minden higiéniai és csapolástechnikai irányelvet, ennek eredményeként pedig javuljon a csapolt sör minősége és megítélése, a fogyasztók szívesebben kérjenek csapoltat az üveges helyett a vendéglátóhelyeken, sőt, maguk is tisztában legyenek azzal, hogy az aranyszínű nedűt miként kell helyesen kinyerni a hordóból.

A hazai sörpiac 2008-hoz képest mintegy 8 százalékkal zsugorodott. A Heineken Hungária Zrt. úgy látja, a fogyasztási kedv élénkítéséhez elengedhetetlen a sör magyarországi megítélésén javítani, hogy a sörfogyasztás az azt megillető, mindenképpen magasabb pozícióba kerüljön – hasonlóan számos európai országhoz. A fogyasztó és a sör találkozásában a legkritikusabb, így egyben a legfontosabb pillanat, amikor a sör nem üveges vagy dobozos formában, hanem korsóban kerül a vendég elé. A gyártó hiába tölt tiszta, minőségi, ízletes folyékony kenyeret a hordókba, ha a nem megfelelő csapolás vagy a higiénia előírások be nem tartása miatt a fogyasztó nem tapasztalhatja meg mindezt.

A higiéniai szabályok betartása nem csupán egészségügyi okokból fontos. Ha nem tisztítják kellő gyakorisággal a csapoló rendszert, az a sör ízére, illatára és látványára is negatív hatással lesz. Ugyanígy higiéniai okok miatt nem érhet bele a sörbe a csap csapolás közben, hiszen a külsején lévő szennyeződések szintén minőségi romlást eredményeznek. Gyakori hiba, hogy csapolás előtt a poharat vagy a korsót nem öblítik ki hideg zuhannyal, így a meleg pohárba érkezik a hideg sör, ami túlzott habzáshoz és így lassú kiszolgáláshoz vezet, ráadásul a falára tapadnak a szén-dioxid buborékok, aminek következtében gyengül a hab szerkezete, kevésbé esztétikus a folyadék külleme.


„A csapolt sör megítélése nem csupán azon múlik, mi van a hordóban, hanem nagyrészt azon is, hogy onnan miként kerül a korsóba” – mondta Benedek László, a Heineken Hungária Zrt. értékesítési igazgatója. „Ezt szeretnénk tudatosítani mind a vendéglátóhelyeken dolgozó kollégákban, mind pedig a fogyasztókban. Felmértük a termékeinket értékesítő vendéglátóhelyeken a vezetékek tisztításának sűrűségét és minőségét, szakembereink pedig nagy figyelmet fordítottak arra, hogy minél több helyen kiépítsék a tökéletes csapoláshoz szükséges feltételeket, például a pohárhűtő zuhanyokat. Mindezek mellett a szakszerű csapolási technikák alkalmazását is szorgalmazzuk partnereink munkatársainál. Az utóbbi hetekben végzett felméréseink már rendkívül jó eredménnyel zárultak, azonban elvárásaink továbbra is szigorúak: azokon a vendéglátóhelyeken, ahol nem tartják be a higiéniai előírásokat, le is szereltük a Soproni sörcsapokat.”

A Soproni a vendéglátóhelyek mellett a sörfogyasztók oktatását, tájékoztatását is fontosnak tartja, hiszen ahhoz, hogy a csapolt sör minősége javuljon, és egyre jobb legyen, arra is szükség van, hogy maguk a fogyasztók is tisztában legyenek azzal, miként kell szakszerűen sört csapolni, így ezt a minőséget várják el az éttermekben, kocsmákban, szórakozóhelyeken. A Soproni megbízásából a KutatóCentrum 2010 áprilisában mintegy 1028 sörfogyasztót megkérdezve felmérést végzett a sörfogyasztási szokásokról, illetve a csapolt sörhöz kapcsolódó fogyasztói attitűdökről.

Az eredmények azt mutatják, a fogyasztók szintén úgy gondolják – a megkérdezettek 69 százaléka –, a csapolt sör minősége a higiénia szabályok betartásán, a csapolás technikáján múlik. A csapolt sört preferálókra és az üveges sört preferálókra is nagy arányban jellemző, 71 és 76 százalékban, hogy amennyiben nem meggyőző a csapolás minősége, a személyzet hozzáértése, akkor inkább üveges sört fogyasztanak a csapolt helyett a vendéglátóhelyeken. A megkérdezettek 83 százaléka tudja, hogy a sörcsapot rendszeresen tisztítani kell, 64 százalék azzal is tisztában van, hogy a csap nem érhet bele a sörbe, és csak 9 százalék gondolja tévesen, hogy nem szükséges a csap tisztítása, mert azt az átfolyó sör folyamatosan átöblíti.

A Soproni Tökéletes Csapolás programjának az is célja, hogy a hasonló tévhiteket és a bizalmatlanságot eloszlassa a fogyasztókban. A Soproni edukációs TV spotjai a gyakori csapolási hibákat, illetve a tökéletes technikákat mutatják be a fogyasztóknak, akik így maguk is felismerik, és megkövetelik a minőségi csapolt sört a vendéglátóhelyeken.

A Tökéletes Csapolás programmal párhuzamosan indul a Nagy Soproni Felhajtás promóció, melynek szintén a csapolt sör népszerűsítése a célja. A június 1-jétől augusztus 31-ig tartó játékban a 4 autó mellett összesen 2 millió korsó csapolt Sopronit nyerhetnek a résztvevők.

 


hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés