Sivó Imrét Mádi László váltja
Új elnök a Magyar Sörgyártók Szövetsége élén
Sivó Imre négy év eredményes munkája után köszön le elnöki pozíciójáról, és a továbbiakban teljes figyelmét a vezetési tanácsadásnak szenteli majd az ICG Intergrated Consulting Group partnereként.

Mádi László közgazdász, egyetemi oktató, a vállalati gazdálkodás szakértője hosszú
országgyűlési képviselői és tisztségviselői pálya után vállalta el a reálgazdasághoz kötődő
szakmai érdekképviseleti posztot. A Szövetség úgy érzi, hogy elődeihez hasonlóan Mádi
László is kiemelkedő módon képviseli majd a második legnagyobb élelmiszeripari ágazatnak
számító söripart mind a magyar gazdasági életben, mind a nemzetközi kapcsolatok terén.
Sivó Imre leköszönő elnök 4 éven át irányította eredményesen a Szövetség munkáját. Ezalatt
tovább erősödött az iparági önszabályozás, miután 2008-ban bevezetésre került az MSSZ
Reklámetikai Kódexe és 2009-ben megállapodás született az Önszabályozó Reklám
Testülettel. A leköszönő elnök aktívan képviselte a söripar álláspontját 2009-ben megalkotott
termékdíj szabályozás társadalmi- és iparági egyeztetésein. A söripar társadalmi programjait
(így a hat éve futó JÓFEJ kampányt és a 2009-ben újonnan alakult VEDD MAGAD
KOMOLYAN Szakértői Kör munkáját) végig felelősségteljesen vezette. A továbbiakban
teljes figyelmét a vezetési tanácsadási, illetve executive coaching munkájának szenteli majd
az ICG Integrated Consulting Group partnereként.







