Sikeresek az online kuponok
Az FMCG piacra is betörtek az online akciós kuponok, melyekkel jelentős összegeket spórolhatnak a vásárlók. Úgy tűnik, a magyarországi FMCG szektor is megbarátkozott az új trenddel.

Magyarországon először a francia tulajdonú, franchise rendszerben működő hipermarketlánc fóti egysége használta ki az online kuponozásban rejlő lehetőséget júliusban. A kampány olyannyira jól sikerült, hogy augusztus végén és szeptember elején megismétli az áruházlánc, melyhez az országban jelenlévő hét egységéből négy csatlakozott.
„El lehet mondani, hogy az online kupon egy próbálkozás a részünkről, hogy olyan vásárlókat szólítsunk meg, akik nem nálunk vásárolnak, továbbá ez egy újfajta kommunikációként is megállja a helyét, ami szintén egy nagy lehetőség. A kuponról elmondható, hogy a várakozásoknak megfelelt, ezért a továbbiakban mindenképpen folytatni fogjuk. Látunk benne potenciált és ezt az emberekkel meg kell ismertetni, meg kell mutatni nekik, hogyan használják ki a spórolást segítő lehetőségeket – nyilatkozta Mezősi Rita, a fóti Cora marketing vezetője a júliusi akciót követően.
A folytatásra nem kellett sokat várni, úgy néz ki, a napi fogyasztási cikkek estében is megállíthatatlanok az online megoldások. „Van mit behoznunk, az Egyesült Államokban a fogyasztási cikkek 60 %-át kupon felhasználásával vásárolják az emberek, míg hazánkban elsősorban ruházati cikkekre, illatszerekre és könyvekre bocsátanak ki akciós bónokat” – mondta Besenyei Kálmán, a hazai kupongyűjtő oldal, a Napiakciok.hu vezetője.
A felzárkózást tehát megkezdtük, a kuponozás Magyarországon is egyre népszerűbb és közkedveltebb formája a spórolásnak. Szakértők szerint a jövő az online kuponoké, melyek könnyen hozzáférhetőek, ingyenesek, bármikor elérhetőek és a kereskedelem körforgásába is gyorsabban beépülnek. Mindezt pedig tovább fokozza az a tény, hogy a meghatározó vásárlóerőt képviselő réteg információszerzésre, tájékozódásra döntően az internetet használja és egyre több az online felület.







