hirdetés
hirdetés
2012. május. 23., szerda - Dezső.

Rendőrségi és belső vizsgálat is indult a Tescónál

A kifogásolt számítógépes program „nem tökéletes”

A Népszabadságban megjelent cikk felidézte a Magyar Nemzet korábbi írását, miszerint a cégnél a munkaidőt nyilvántartó programban „kikapcsolták” a rendkívüli munkavégzés után kifizetendő pótlék rögzítését, amit így nem is kaphattak meg a dolgozók.

hirdetés

Emiatt tavaly szeptember és idén május között 365 millió forinttól eshetett el a cég harmincezer munkavállalója. Amennyiben pedig ez a gyakorlat 2009. február óta tartott – amikor a társaság a papíralapú nyilvántartásról áttért az elektronikus módszerre – úgy akár 700 millió forint is lehet a kár –  olvasható a lapban.
A cég szóvivője a Népszabadságnak elismerte, hogy a kifogásolt számítógépes program nem tökéletes, mert nem tudja kezelni azt, amikor hét napon belül átszervezik a dolgozók munkarendjét. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a dolgozóknak ettől függetlenül erre az időszakra is meg kellett kapniuk a járandóságukat, mert az egyes áruházak helyi személyzeti vezetői kézzel átvezetik a rendkívüli munkavégzést a bérszámfejtő rendszeren.
Iglódi-Csató Judit hozzátette: mivel az emberi mulasztást nem szabad kizárni, ezért belső vizsgálat indult a cégnél.

(forrás: MTI )
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[49068] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés