Randevú a pajtában
Magyar tájegységek ízei a SPAR-nál
A dinamikus növekedés egyik lényeges eleme pontja a lokális stratégia – a SPAR a helyi viszonyokra összpontosít, a vásárlóknak döntően magyar árut biztosítva. Csak megbízható forrásból származó termékek kerülhetnek az üzletek polcaira és a legtöbb terméket igyekszik a vállalat hazai termelőktől és gazdálkodóktól megvásárolni.

A SPAR évek óta eredményesen működik együtt a magyar termelőkkel, gyártókkal, érdekképviseleti szervezeteikkel. A vállalat 2010-ben egész éven át tartó kampányt indított „A mi Magyarországunk, a mi SPAR-unk!” szlogennel, amelynek során a magyar termékeket népszerűsíti. Ennek folytatásaként 2010. július 9-én SPAR beszállítói partnertalálkozóra került sor Sümeg mellett a dunántúli régió kistermelőivel és gazdáival. A rendhagyó helyszín egy pajta volt, Tóth Tamás gazda birtokán Jánosmajorban.
A partneri találkozó jó kezdő lépésnek bizonyult egy jövőbeli, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés kialakításához. A kereskedelmi lánc célja, hogy kiváló minőségű, de kisebb mennyiségben termelt magyar élelmiszerek, kis helyi termelők és gyártók is piacra léphessenek a SPAR üzletein keresztül. Így előnyhöz jutnak a magyar tájegységek és az ott megtermelt élelmiszerek a vásárlókhoz elérve szélesebb körben ismertté válnak.
„Elgondolásunk az volt, hogy megtaláljuk azokat a helyi termelőket, akik jó minőségű élelmiszereket állítanak elő, de a mindennapokban nem keresnek meg minket, illetve mi is keveset tudunk róluk. Most lehetőség nyílt arra, hogy személyes találkozónkon megismerjük egymást. Az üzleti kapcsolatból pedig a vásárlók profitálnak a finom hazai termékek által” – mondta Saltzer Kornél, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.







