2012. február. 08., szerda - Aranka.

A Sziget a legvonzóbb hungarikum

A sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, a nagykövetek szerint nincs is jobb Európában,  a magyar politikusok pedig a legvonzóbb hungarikumnak tartják.

Gerendai Károly a Sziget főszervezője összegzése szerint minden szempontból sikeresnek mondható az idei fesztivál. „A válság ellenére alig csökkent a látogatottság, és az esőzések valamint az árfolyam ingadozások okozta többletköltségek ellenére is nyereséggel zártunk.” – nyilatkozta Gerendai.

“Átfutottam a programfüzetet, és láttam milyen arcok vannak itt a Szigeten. Varázslatos ez a közeg! Talán ez a világ legnagyobb fesztiválja, valahol még a Glastonburyt is felülmúlja.” mondta Sister Bliss, és neki igazán elhihetjük, hiszen a Faithless többször is járt már a Szigeten. Vele összhangban James Ford, a Simian Mobile Disco tagja így nyilatkozott: “Nagyon szeretnénk visszajönni máskor is, olyan ez a fesztivál, mint a Glastonbury. Nagy és rengeteg program van.”

Elismerően nyilatkoztak a nemzetközi újságírók

A Sziget méreteit és változatosságát emelték ki a fesztiválról tudósító nemzetközi újságírók is. Többek között New Musical Express, a The Guardian, a Mixmag, a The Telegraph újságíróiból álló csoport tagjai egy sajtóbeszélgetésen a fesztiválos tapasztalataikról beszéltek. Kiemelték a Sziget unikális atmoszféráját és szervezettségét. Mint mondták, a Sziget rendkívül barátságos fesztivál és egyedülálló abban, hogy a nagy koncertek mellett számos izgalmas és érdekes kisebb programot is tartalmaz. A külföldi újságírók külön kiemelték – összehasonlítva más fesztiválos tapasztalataikkal - a zenei helyszíneken felállított technika minőségét, azt, hogy milyen “jól szólnak” színpadok.. Elmondásuk szerint más fesztiválokhoz képest a szolgáltatások minősége és a higiéniai körülmények is kiemelkedők.

A politikusokat is megfogta

Számos nagykövet is megfordult az idei fesztiválon. Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszony – aki civilben is több napon kint bulizott a Szigeten - egyszerűen annyit mondott: „a Sziget a legjobb buli egész Európában". Fontos találkozási pontnak nevezte a fesztivált, ahol a különböző nemzetek fiataljai együtt szórakozhatnak. Az idei Szigetre kilátogató magyar politikusok véleménye is egybehangzó. Rétvári Bence és Nyitrai Zsolt államtitkárok arról beszéltek kintlétükkor, hogy a Sziget a legvonzóbb magyar hungarikumok egyike, ahogy Rétvári fogalmazott, a Sziget a harmadik legfontosabb országmárkánk Puskás és a Rubik-kocka után. Jól is működött az idén is és egy igazi nemzetközi kavalkádot varázsolt a fesztivál a Hajógyári szigetre, ahol közel 50 náció fiataljai szórakoztak együtt a hazai fesztiválozókkal. A felmérések azt mutatják, hogy naponta ugyanannyi a külföldi, mint a magyar bent a Szigeten, ami túl azon, hogy a legtöbb külföldit vonzó hazai rendezvény, a legtöbb magyar látogatót is számláló esemény hazánkban.


ÉlelmiszerOnline
a szerző cikkei

(forrás: Sziget.hu )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Sziget
Sziget
#1
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél