Pénztárosok helyett több eladó

Az önkiszolgálás felé halad a világ, nyugaton a vásárlók kifejezetten igénylik az ezt lehetővé tevő gépeket – mutatta be az Európában már elterjedt, Magyarországon még ismeretlen technológiát a forgalmazó Laurel szakértője. Hübler Gábor kifejtette, a vásárlások gyakoribbá, szinte napi „kötelességé” váltak, ezért egyre fontosabb a gyorsaság, a szabadidő gazdaságos felhasználása. A vevők magánügynek tartják, milyen termékeket vásárolnak, az önkiszolgáló rendszer pedig ezt maximálisan tiszteletben tartja. Ahol már bevezették, ott a felmérések szerint kifejezetten az önkiszolgálás lehetősége miatt tér vissza ugyanabba az üzletbe a vásárlók 50 százaléka.
Az önkiszolgálás révén jelentős megtakarítás érhető el a feleslegessé váló pénztárosok leépítésével, de ugyanezen embereket eladóként foglalkoztatva a kiszolgálás színvonala is emelhető – vélekedik a szakértő. A Laurel által is forgalmazott piacvezető márka, az NCR eddig bevezetett önkiszolgáló pénztárgépeinél a beruházás 12-18 hónap alatt térült meg.
Arra a kérdésre, hogyan akadályozzák meg a lopást az önkiszolgáló pénztárgép használata során, Hübler Gábor elmondta: eddig minden üzletben 25-30 százalékkal csökkent a készlethiány a beruházásnak köszönhetően. A berendezést egyrészt kamerák figyelik, másrészt a megvásárolt árut kötelezően egy mérleggel felszerelt pultra kell helyezni. A gép grammra pontosan tudja, melyik terméknek milyen tömegűnek kell lennie, nem lehet többet betenni a szatyorba, mint amennyit beolvastattunk. Emellett nagyjából minden öt önkiszolgáló kasszára jut egy felügyelő, aki a használat során jelentkező nehézségeken is átsegíti a vásárlókat. Az ismeretlen eredetű hiányok azon része például, amely a pénztárosok és a vásárlók összejátszásából keletkezik, teljesen megszűnik. Ezenfelül a rendszert természetesen a már ismert, és több eddig ismeretlen elektronikus lopásgátló berendezés egészíti ki.
Az önkiszolgáló pénztárgép nem a jövő technológiája, hanem a jelené, hiszen a hozzánk érkező önkiszolgáló pénztárak már az ötödik generációt képviselik − hívta fel a figyelmet a szakértő. Magyarországon az első önkiszolgáló kasszák üzembe helyezését várhatóan 2010 első felében kezdik meg.
elelmiszer.hu







