Pálinkamustra és giga almakompót
A Zsindelyes Pálinkafőzde idén is megrendezi fesztiválját, ahol a pálinka- és főzőverseny mellett több rekordkísérlettel is várják a látogatókat.
Szeptember első hétvégéje ismét a pálinka és a népi gasztronómia jegyében fog telni Zsindelyesen. A Fesztivál előhírnökei, az Érpataki Asszonykórus azonban már szeptember 2-án hangolni kezd a rendezvényre, ugyanis az asszonyok az együtténeklés maratoni világrekordját kísérlik megdönteni: 72 órán keresztül énekelnek majd együtt folyamatosan, két fesztivált kísérve közösen. Szakmai programban sem lesz hiány, hiszen immár harmadik alkalommal szervezi meg a Főzde az Észak-Alföldi Régió Pálinkamustráját. Ez a bérfőzők pálinkaversenyét takarja, kizárólag bérfőzött pálinkák nevezésével. Ezzel is próbálja a Zsindelyes Pálinkafőzde erősíteni a velük való kapcsolatát, együtt harcolva a jó minőségű pálinkáért. A zsűritagok a versenyen szigorúan bírálják a beküldött mintákat, technológiai korrektség, gyümölcs jellege, íz tisztaság, harmónia alapján. Eredményhirdetésre és díjátadásra szeptember 4-én kerül sor, ünnepélyes keretek között a közönségnek szánt egész napos rendezvényen.
Étekverseny
A környékbeli települések főzőversenyen mérik össze tudásukat, saját polgármesterükkel a csapatok élén. Feltételek az előző évekhez hasonlóan a standjuk feldíszítése és Kiváló Magyar Élelmiszerek felhasználása az étkekhez. A Hagyományok Ízek Régiók sátrában a földrajzi oltalomba vett Újfehértói Fürtös Meggyből készült ételeket kóstolhat a közönség, úgy mint a híres újfehértói meggyleves, a meggyes pite és a Kacsamell Újfehértói Meggymártás is.
A Magyar Gasztronómiai Rekordok Sátrában több rekordot fog felállítani a Zsindelyes Pálinkafőzde, ezek egyike a világ legnagyobb almakompótja, amit egy 3000 literes üstben készítenek el. A Zsindelyes Fesztivál szervezői egy nemes célt is képviselnek, hisz az 500.- Ft-os belépődíj 10 %-át a júniusi árvízkárosultak javára fogják felajánlani.






