hirdetés
hirdetés
2014. április. 17., csütörtök - Rudolf.
hirdetés

Nyiss a boldogságra!

Beszélgetés Pogány Édával, a Coca-Cola Magyarország vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatójával

A havannai születésű, részben Afrikában nevelkedett Pogány Éda Glória sokáig kereste útját, míg a kommunikáció és a vállalati felelősségvállalás lett a hivatása. Fordulatokban gazdag élete mégis leginkább arra példa, hogy az embernek elsősorban saját boldogságáért érdemes vállalnia a felelősséget.

A Coca-Cola dunaharaszti telephelye belülről nem tűnik üzemi épületnek: színes, szagos, emberléptékű. A falakat a dolgozók által készített díjnyertes fotók díszítik, míg Éda ezeket mutatja, összetegeződünk.


Éda Glória. Ritka névkombináció. Honnan jött?

Édesanyámnak volt anno egy Éda nevű osztálytársa, és neki nagyon tetszett ez a név - elhatározta, ha lánya lesz, így fogják hívni. A Glóriát  kubai keresztanyámtól kaptam, ez az ő keresztneve is.Pogány Éda
Kuba?

Igen, édesapám egy igazi „high-flyer” volt, ami annyit jelent, hogy okos volt, ambiciózus, jó vezető, és már fiatalon beszélt idegen nyelveket. Aztán egy döntő pillanatban úgy alakult,
 hogy kellett egy gyógyszeripari szakember, aki értett a gyógyszer- és injekciógyártáshoz és beszélt spanyolul, hogy Kubában elindulhasson a szocialista könnyűipar, és amekkora szerencséje volt, ő volt az egyetlen, aki ezeknek a kritériumoknak megfelelt. Igy kiküldték, és én Havannában születtem. Úgy alakult, hogy innen kezdve négyévente költöztünk országról-országra a családdal, gyerekkorom nagy részét Etiópiában majd Nigériában töltöttem. A középiskolát itthon kezdtem, majd  Ausztriában fejeztem be.  

És jött az orvosi egyetem. Miért hagytad ott három év után?

Középiskolában jól tanultam, ami megtévesztő lehet, mert az ember azt gondolja, hogy mindenben jó. A nyelvek, a filozófia, a biológia nagyon jól ment, érdekelt is,  a többi természettudományi tárgy a jó eredmények ellenére nem tartozott a kedvenceim közé. Édesapám szerette volna, ha orvos leszek. Felvázolt nekem egy nőnek való életpályát, azt mondta: - Szemész leszel vagy bőrgyógyász, ott nem kell sokat ügyelni, szükség van rá, elismert hivatás és belefér mellette a családalapítás is! Nem nagyon voltak ellenérveim. Az egyetemen derült ki, hogy ez nem nekem való. Nehezen jutottam előre és  másodév végén elsőre beletört a bicskám az anatómia szigorlatba. Akkor nem lehetett görgetni, félévet kellett ismételni, vagyis mentem dolgozni é shova máshova, mint kórházba? Ott aztán szembetaláltam magamat azzal a valósággal, aminek kapcsán eldöntöttem, hogy változtatnom kell. Átgondoltam újra, hogy mi érdekel, választottam, jelentkeztem a BTK-ra, és miután felvettek, egy éven át párhuzamosan hallgattam a két egyetemen – tisztességesen letettem a döntő szigorlatot az orvosin és aztán felálltam. A közel 20 éve gyakorolt hivatásomat nézve ma már könnyű belátni, hogy ilyen szempontból végül is mindegy volt, hogy mit tanulok akkor. 

Mikor jött el az a pont, amikor rájöttél, mi való neked?

Az egyetem alatt született két fiam, én GYED-en voltam, az édesapjuk meg előfelvételisként az egyetem után vonult be katonának - igy nem tudtunk megélni. Két opciót láttam akkor:
vagy a szüleimre támaszkodom továbbra is, vagy elmegyek dolgozni. Mivel az egyetem alatt is tanítottam, fordítottam, tolmácsoltam, a munka közel állt hozzám. No, meg a saját családunkért felnőttként nekünk illett vállalni a felelősséget, így az utóbbit választottam. Gyógyszertár-látogató lettem a P&G-nél, OTC, személyi higiénés és kozmetikai termékek értékesítésével teltek a napjaim. Az akkori körülményekhez képest nagyon jól kerestem, kaptam egy vállalati autót, úgyhogy lehetőségek egész tárháza nyílt meg előttünk. Akkor az FMCG-piac aranykorát élte, a termékek szinte magukat adták el. Aztán eljött az idő, amikor a piac telítődni kezdett, és a külvilág elkezdett komoly igényeket támasztani a vállalatok iránt. Akkor merült fel az igény a vállalat arculatának, a külső kapcsolatoknak az építésére, azaz a PR terület megalapozására.  Amikor a főnököm választás elé állított, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy merre menjek tovább – annak ellenére döntöttem a PR mellett, hogy akkor ez a családnak pár évre anyagilag visszalépést jelentett.

Ezt már szeretted csinálni?


Pogány ÉdaIgen. A PR területet én alapoztam meg és fejlesztettem fel a vállalatnál. Szeretek önállóan dolgozni, alkotni, keretrendszereket felállítani, területeken átívelő összehangoló munkát végezni, felelősséget vállalni, jó történeteket mesélni. Nekem a munka eredménye a legjobb visszajelzés – ez pedig itt az emebri kapcsolatokban, azok minőségében, az interperszonális kommunikáció hatékonyságában, a kialakult és féltve őrzött bizalomban érhető tetten. Unatkozni nem tudok, ez volt annak is az oka, hogy a harmadik kisfiam születése után a GYED alatt megelégeltem az otthon ülést. Akkor már tizenegy éve dolgoztam a Procternél, szervezeti átalakítás is történt, éreztem, ha most nem váltok, akkor soha. Nyolc hónapig kerestem állást, mire megtaláltam a Coca-Colát. Nekem ez nagyon sok időnek tűnt, bár tudjuk, hogy 40-en felül 3 gyerekkel, akik közül az egyik alig több, mint egyéves, egy nő a munkaerőpiacon halmozottan hátrányos helyzetűnek minősül, különösen ha még igényei is vannak.  Ha így nézzük, egész hamar találtam munkát.

A környezeted mit szólt ahhoz, hogy a harmadik gyerek után is dolgozni akartál?

Szerénytelennek hangozhat bár, de így van: nagyon megválogatom azt, hogy kinek a véleményét veszem figyelembe. Az, hogy „mit szólnak az emberek” nem vezethet engem hosszú távon, mert  nekem magamnak kell választanom, és vállalni a saját boldogságomért a felelősséget. Nagyon fontos az önismeret, hogy tudjam, hogy mi az, amiben kiteljesedhetek, ahogyan EGÉSZséges tudok lenni – így tudok a gyerekeimnek, a páromnak is a legtöbbet adni.  Ha ez nincs meg, merni kell változtatni, akkor is, ha ez félelmetesnek, nehéznek tűnik. A gyerekek nem várják el azt, hogy a szüleik miattuk lemondjanak az önmegvalósításról és nem is tehetők felelőssé azért, ha valaki rossz döntést hoz. Nekem az a fontos, hogy a gyerekeim minden tekintetben egészséges felnőtté váljanak.

És mit mondanak, milyen anya vagy?

A legidősebb fiam most 21 éves, a középső 19, mindketten egyetemisták, a legkisebb 9 éves, mindannyian okosak, egészségesek, jó a kapcsolatunk egymással, kölcsönösen tiszteljük egymást, úgy tűnik ők jól vették azt a helyzetet, hogy az édesanyjuk a családi élet mellett a munkáját is fontosnak tartja, és azzal is sok időt tölt.

A munka mellett számos munkabizottságnak, kuratóriumnak vagy tagja, elnöke. Hogy van minderre időd?

Nem tudom, talán ilyen az élettempóm. Mivel fontosak nekem azok a célok amiket ezek a Pogány Édaszervezetek képviselnek, erre is találok időt, energiát. A nap végén úgyis az lesz a kérdés, hogy mit tettem én azért, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen – és szeretnék tudni erre egyértelmű választ adni. Persze a vállalat is elvárja, hogy az érdekeit képviseljem, lobbizzak, összefogjam az ágazatot, a szövetségi tagság erről szól. Az is fontos szempont, hogy mindenből tanulok valamit.

Mi az, amit még nem tanultál meg?

Mondjuk a saját szakmám elméleti alapjait. A mi generációnk a learn by doing alapján tanult bele a PR-szakmába. Közel 20  évnyi gyakorlat után  kifejezetten üdítő élmény újra az iskolapadba ülni, kommunikáció elméletet, kutatásmódszertant tanulni okos elméleti szakemberektől.

Szerintem ezt inkább már te taníthatnád!

Vannak dolgok, amiket bátran tanítanék is akár, ilyen például a vállalati kommunikáció, a válság menedzsment vagy a CSR – a vállalati társadalmi felelősségvállalás témaköre. Humánetológiát viszont sohasem tanultam eddig. Nagyon érdekes, hogy az emberi viselkedés, az interperszonális kommunikáció, a genetikai és kulturális örökség hogyan függnek össze.

A humánetológiát lehet a hétköznapokban hasznosítani?  

Igen. Sok minden „felragyog”, ahogy az egyes tudományágak elméleteit hallgatom. Mondok egy egyszerű példát. Egy vállalati belső levél, ami például egy új vállalati stratégiáról tájékoztatja a dolgozókat, általában nem lehet hosszabb egy oldalnál, ha azt szeretném, hogy el is olvassák. Van egy elméleti modell, a PCM (Process Communications Model), amely szerint  6 alapvető bázis személyiség van, mindegyiknek más az „ajtónyitó gombja”, van, akihez az adatok szólnak, mást víziókkal vagy érzelmi szálakkal lehet megfogni, és van aki csak azt akarja tudni, hogy hogyan megyünk előre és ez neki miért jó. Ha ezt tudom, és mindenkihez tudok szólni a belső kommunikációban, akkor biztosan hatékonyabban juttatom el az üzenetet, mintha sosem hallottam volna erről a modellről.

Szerinted Pogány Éda mit tett hozzá a Coca-Cola sikereihez? Mi az, ami tőled működik?  

Nem vagyok egy visszafogott ember, de azért erről szerintem mást kellene megkérdezni. Akármi jött is létre az elmúlt 8 évben, azt nem egyedül csináltam. Amikor idejöttem, ez egy teljesen más cég volt. Az biztos, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás stratégiába, rendszerbe való helyezése, annak belső kommunikációja, és hogy ez a terület benne legyen a vállalat dolgozóinak teljesítmény értékelésében illetve a vállalat jövőképében, az az én nevemhez is fűződik. Néhányszor meg is jegyzi viccesen a főnököm, hogy „addig ütötte a vasat Éda, amíg belekerült”.

Hobbira van időd?

A szabadidő aktív eltöltése, a rendszeres testedzés fontos nekem. Aerobik edző és személyi edző végzettségem is van, de leginkább táncolok. Most épp lindy-hop swinget és argentín tangót, Máté fiammal, aki már három éve a táncpartnerem. Kubai salsával kezdtünk,  két év után elcsábultunk és új irányt vettünk, stílust váltottunk. Jut eszembe, az, hogy a cégnél legyen egy Testébresztő terem, ahol ingyen lehet sportolni és táncórára járni, mert a kollégák egymásnak tartanak rendszeres órákat, az valahol az én érdemem is. Talán ettől is jobb lett egy picit a világ.

Ha a gyökereidről kérdezlek, akkor mit mondasz, mihez-hová kötődsz?

Tulajdonképpen semmihez, ami a tárgyakat illeti. Teljesen mobil vagyok, bár az utóbbi időben eléggé lehorgonyoztunk én is, a párom is,  már vagy 9 éve nem költöztem, ami nálam rekordnak számít. A fontos az, hogy az emberi kapcsolataim megmaradjanak, a családom mellettem álljon, még akkor is, ha nem élünk ugyanazon otthonban éppen, mindig tudjak kérdezni azoktól, akinek a véleményére adok, tudjam, hogy vannak, akik számítanak rám.

Afrika - már csak a gyerekkor miatt is - nem hiányzik?

De igen, nagyon! Ha csak hasonló helyen is járok, és a reptérről kisétálva megcsap az az illat, a pára, akkor végigfut bennem egy nagyon jó, gyerekkori érzés. Simán el tudom képzelni, hogy egyszer újra Afrikában éljek – vagy valahol máshol, ahol mindig jó meleg van és sok a kedves, mosolygós, őszinte ember, akiknek nem az anyagiak a legfontosabbak.

Névjegy

1993-ban végzett az ELTE BTK-n. Pályáját a Procter&Gamble-nél kezdte, gyógyszertár-látogató, értékesítő pozícióban. Később PR-vezető, Central Europe South régió csoportvezető lett. 2004 óta a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., vállalati kapcsolatok igazgatója. Három gyermek édesanyja, hobbijai között első helyen a természetvédelem és a szabadidősport állnak.

Simon Izabella
a szerző cikkei

Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél