Megnyílt az EuroCIS Düsseldorfban

A pénztárak tevékenységének gyorsítását, és ezzel a sorban állás csökkentését szolgálják a legnagyobb érdeklődéssel kísért, új technológiai megoldások.
Másik fontos téma az áru biztonsága a logisztikai láncban, gyártótól a pénztárig. Becslések szerint a kereskedelemnek évente 71 milliárd euró veszteséget okoz különböző árucikkek eltűnése. Egy németországi felmérés az ottani leltárhiányt évi 3,9 milliárd euróra taksálja. Ebből 53 százalék jut olyan vevőkre, akik fizetés nélkül tulajdonítanak el valamit a polcokról. A kereskedelmi dolgozók terhére 23 százalék róható. A többit a szállítók, szolgáltatók, illetve szervezési hibák okozzak.
Az EuroCIS érdekessége, hogy előtérbe került az üzletek eladóterében a digitális kommunikáció, amely egyre hatékonyabban befolyásolja a fogyasztók vásárlási döntéseit.
Huszonkét ország 190 vállalata állít ki a düsseldorfi szakvásáron, amely csütörtökön zárja kapuit. Tavaly kevesebb országból 216 kiállítót regisztráltak. Az EuroCIS látogatóinak száma, hasonlóan a múlt évihez, várhatóan 5 ezer felett marad, ez előzetes érdeklődés alapján.







