hirdetés
hirdetés
2012. május. 23., szerda - Dezső.

Megkezdte működését a Coop Hitel Zrt.

Pénzügyi szolgáltató vállalkozást indított a Coop-csoport. A cég létrehozására azért volt szükség, hogy a Coop-törzsvásárlóknak adott szolgáltatások körét bővítsék. A fejlődés azonban itt nem áll meg, a Coop Hitel Zrt. idővel akár klasszikus pénzintézetté is fejlődhet. Az alábbiakban az Élelmiszer szaklap Rédei Istvánnal, a zrt. elnökével, az alapítás körülményeiről és az új vállalkozás kilátásairól készített beszélgetését közöljük.

hirdetés

Mikor döntöttek arról, hogy pénzügyi szolgáltató vállalkozást alapítanak?

Az előkészületek 2008 tavaszáig nyúlnak vissza, amikor a Coop-csoport tagjaitól arra kaptunk felhatalmazást, hogy dolgozzunk egy döntés-előkészítő anyag megvalósításán, majd azt tárjuk a tagok elé. Az alapítás ez év tavaszán indult el. Egy ilyen vállalkozást azonban nem könnyű beindítani, nagyon komoly jogszabályi előírásoknak kell megfelelni, így a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete csak október végén engedélyezte az indulást.

Kik a vállalkozás tulajdonosai?

A tulajdonosi kör gyakorlatilag lefedi a Coop Hungary Zrt. tulajdonosi körét, azaz a franchise-hálózat tagjaiból áll.

Mekkora tőkével indul a Coop Hitel Zrt.?

A vállalkozás jegyzett tőkéje valamivel több mint 261 millió forint, de összességében az indulásra mintegy 430 millió forint áll rendelkezésünkre.

Egy napicikk-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás miért dönt úgy, hogy pénzügyi területen is kipróbálja magát?

A hasonló profilú vállalkozások külföldön az elmúlt években sorra indították be pénzügyi szolgáltató tevékenységüket. A tapasztalatok rendkívül kedvezőek, szinte mindenütt sikeresnek bizonyult ez a lépés. Ezt a példát követjük mi is. Naponta átlagosan 1,5 millió vásárlónk van, ami óriási piacot jelenthet a Coop Hitel Zrt. számára. Széles beszállítói körrel rendelkezünk, amelyek számára szintén kínálhatunk pénzügyi szolgáltatásokat.

Lesznek fiókjai is a pénzügyi szolgáltatónak?

A lényeg, hogy vevőink számára minél könnyebben elérhető legyen az új vállalkozás, ezért a hálózatunkhoz tartozó üzletekben fogja értékesíteni szolgáltatásait. Terveink szerint néhány nagyobb egységünkben „shop in shop” rendszerben önállóan is meg fog jelenni.

Egészen pontosan milyen szolgáltatásokról van szó?

Törzsvásárlói programunkat az elmúlt évek alatt országossá bővítettük. Ezt szeretnénk továbbfejleszteni és egy nemzetközi kártyatársaság segítségével hitelkártyává alakítani törzsvásárlói kártyákat. Külföldön erre számos példát találunk. De nem szeretnénk itt megállni. Terveink között szerepel, hogy ne csak a vásárlóink, hanem a beszállítóink is a Coop Hitel Zrt. ügyfeleivé válhassanak. Nekik például faktoringszolgáltatásokat kínálnánk.

Nem túl merész vállalkozás egy pénzügyi-gazdasági válság kellős közepén pénzügyi tevékenységbe fogni?

Hangsúlyozom, nem klasszikus banki tevékenységben gondolkodunk, hanem korlátozott pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanánk. A Coop rendszeres vásárlói stabil piacot jelentenek számunkra.

Mi a helyzet a versenytársakkal? Magyarországon annyi a pénzügyi szolgáltatást kínáló társaság, mint égen a csillag…

Nagy a verseny a napicikk-kiskereskedelemben is. Mi azonban úgy látjuk, hogy vevőink lojálisak hozzánk. Ráadásul a piac is igényli tőlünk az ilyesfajta szolgáltatásokat. Nem tartok attól, hogy kudarcot vallunk.

Hogy érti azt, hogy igényli a piac az efféle szolgáltatásokat?

Az ügyfelek részéről merült fel az igény törzsvásárlói programunk beindítására. Egy versenyelemről van szó, hiszen más kiskereskedőknek is van ilyen programjuk. Ha a Coop nem lépett volna, egyszerűen versenyhátrányba kerül. Van tehát törzsvásárlói programunk, amely visszatérítést ad a hozzánk hű vásárlóknak. Itt azonban nem szabad megállnunk, fejleszteni kell a szolgáltatást. E fejlesztés következő lépcsőfoka a törzsvásárlói kártyák hitelkártyává történő átalakítása, amely révén a mostaninál hasznosabb szolgáltatást kapnak a vásárlóink. Ráadásul ez a fejlesztés újabb bevételt biztosít a Coop-hálózat számára.

Ha jól veszem ki a szavaiból, vannak további terveik is a Coop Hitel Zrt.-vel...

A legfontosabb számunkra, hogy élő kapcsolatban maradhassunk a vevőinkkel. A jövőben még rengeteg szolgáltatást lehet építeni a vállalkozásra. Kínálhatunk például biztosítást vagy egyéb pénzügyi termékeket is. Nem zárom ki, hogy idővel akár klasszikus banki tevékenységet is végezhetünk.

Mivel a pénzügyi szolgáltatási piacon élénk a verseny, nem mindegy, milyen kondíciókkal rukkolnak majd elő.

Tisztában vagyunk vele, hogy a fogyasztó össze fogja hasonlítani, mit tud a mi hitelkártyánk, és mit egy másik vállalkozásé. A kondíciókat tekintve is versenyképesnek kell tehát lennünk. A kényelmi szempont azonban sok embernél rendkívül fontos. A mi szolgáltatásaink könnyen elérhetőek lesznek, ami komoly versenyelőnyt jelenthet másokkal szemben.

Ha sikeres lesz a vállalkozás, az is jelenthet problémát, hiszen egyre több forrást kell találni a működtetéséhez. Gondolkodnak banki partner bevonásán?

Terveink szerint a Coop Hitel Zrt. folyamatosan növekedni fog, így valóban elkerülhetetlen, hogy tevékenységünk folytatásához banki partnert találjunk.

A szövetkezetek nagy családján belül is találni pénzügyi partnert. Együttműködnének a takarékszövetkezetekkel?

Nem zárnám ki, hogy a termékfejlesztés és a termékértékesítés területén közösen dolgozzunk, de egyelőre nem indultunk el ebbe az irányba.

Mostanság mást sem hallani, mint hogy milyen komoly fejfájást okoznak az adósoknak és hitelezőiknek a nem törlesztett kölcsönök. Miként akadályoznák meg, hogy a Coop Hitel Zrt.-nél ne legyen túl sok rossz adós?

A kockázatkezelésünk más lesz, mint a bankoké. Jól ismerjük a törzsvásárlóinkat, a szokásaikat, így más alapról ítélhetjük meg a kockázatunkat. Nem utolsósorban a Coop boltok és törzsvevőik között jellemzően erős a személyes kapcsolat, ami segíti a pénzügyi jellegű kapcsolatok kezelését.

Mihálovits András

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés