2012. február. 04., szombat - Ráhel, Csenge.

Megjött a PAKK

Átadták a csomagolásdizájn-verseny díjait

A Kreatív Csoport idén második alkalommal hirdette meg a Pakk csomagolásdizájn-versenyt, amelyre a tavalyinál kevesebb nevezés érkezett, ezért a zsűri az értékelés során több kategóriát vont össze. A 44 munka közül végül 13 jutott shortlistre, és végül két kategóriában osztottak ki díjat. A zsűrielnök szerint kevés igazán átütő kreatív megoldással találkoztak. 

Az élelmiszer kategóriában a Rondo Hullámkartongyártó Csomagolásra készen nevezése nyert, a sajátmárkás termékek közül pedig a Spar Zöldfűszeres termékcsaládja lett a befutó. A zsűri egy különdíjat is odaítélt, ezt a Panyizsuzsi design-üvegékszer kollekció csomagolása kapta.                                                                                                  „Sajnálom, hogy az előző évhez képest szerényebb felhozatalból kellett dolgoznia a zsűrinek, ennek ellenére a beküldött pályázatok jól tükrözik a piacon kapható áruk csomagolási nívóját” – mondta el a Pakk zsűrielnöke, Pohárnok Mihály, a Design Terminal ügyvezetője. Szerinte a díjak száma is azt mutatja, hogy kevés az igazán átütő kreatív megoldás.                                                                                                                 „Szerencsére tudtunk nemzetközi színvonalú munkákat díjazni, melyek minőségben, grafikai megvalósításban megütötték a mércét, de hiányoltam az újszerűbb, bátrabb megoldásokat. Ezért is örültünk meg annyira a Panyizsuzsi kézműves csomagolásainak, melyeket különdíjjal is jutalmaztunk. Én sokkal több hasonló, ötletes, ízléses megoldás várnék a nagyobb cégektől is” – ezt már Szalai-Burszán Balázs, a Kreatív szerkesztője mondta el, aki szintén részt vett a nevezések elbírálásában.
A díjazottak listája megtekinthető a www.kreativ.hu oldalon

Forrás: Kreatív Online

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél