Magyarország partnerország lesz a Berlini Zöld Héten
2010. január 12. 11:04
Ebben az évben hazánk partnerországként jelenik meg az egyik legrangosabb nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon, a berlini Grüne Wochén. A gasztronómia mellett turisztikai és kulturális elemekre is épül Magyarország vizuális megjelenése.

A világ egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói kiállításaként ismert berlini Grüne Woche nemzetközi vásáron hazánk ezúttal partnerországként szerepel, a magyar megjelenést az Agrármarketing Centrum (AMC) szervezi és finanszírozza.

Magyarország 1972 óta vesz részt a kiállításon, amely egyben a német és a nemzetközi agrárpolitikai vezetés egyik legfőbb találkozóhelye is. A német piac jelenleg is hazánk agrártermékeinek egyik legnagyobb felvevő piaca, s a partnerországi státusz keltette fokozott figyelemtől a magyar versenypozíció jelentős javulására számítanak a szervezők.
A vásár jellegéből adódóan mind a fogyasztói, mind a szakmai közönség elvárásainak eleget kell tenni. A tavalyi adatok szerint a 10 napos rendezvényen 403 ezer látogatót regisztráltak, közel 30 százalékuk volt szakmai érdeklődő. A nagyközönség főként családos, kikapcsolódni és vásárolni szándékozó (elsősorban kelet-német) fogyasztókat jelent. Ezt szem előtt tartva emelték ki a koncepcióban tájegységeinkhez kapcsolódó, jellegzetes élelmiszeripari termékeinket, innen irányítva a figyelmet egyedi élelmiszerexport-kínálatunkra és gasztronómiánkra.

A hangsúly továbbá az ízes, minőségi, és legfőképp biztonságos élelmiszerekre, a hagyomány és a korszerűség ötvözetére kerül. A kiemelt szempontokat a szervezők élvezetes és színes környezetbe ágyazva valósítják meg: a bruttó 1600 m˛-en megvalósuló a nemzeti stand részét képezi Magyarország stilizált térképe és ismertebb tájegységeinek megjelenítése is, ahol a látogatók „virtuális országjárás” keretében ismerkedhetnek meg a kiállított termékekkel és azok gyártóival. Megjelenítik többek között a Balatont, neves borvidékeinket, Szegedet és a magyar pusztát is. A pavilonban helyet kap egy magyar csárda, ahol a látogatók a kiállítás egész ideje alatt fogyaszthatnak hazánk gasztronómiai különlegességeiből. A kiállítás ideje alatt, valamint a protokollesemények kísérőjeként is magyaros műsorok szórakoztatják a közönséget:
A zenei, népi előadások mellett olyan helyszíni programelemek is szerepelnek a tervezetben, melyekkel a látogatók megismerhetik Magyarország egy darabját, és közben kellemesen tölthetik idejüket a standon (például Rubik-kocka kirakó verseny, ki tud többet Magyarországról?). A fenti kiállítási installáción túl egységes látványelemek kísérik végig a standokat, a nyomtatványokat és a hirdetési felületeket is. A kreatív koncepcióban Magyarországot egy trikolorban füstölgő csípős paprika szimbolizálja. A nemzeti megjelenést kereskedelemfejlesztő üzletember-találkozó egészíti ki január 21-én. A korábbi évek munkáját folytatva a közönségvásárral egy időben az AMC ismét áruházi akciót szervez a Kaufhof berlini egységeinek élelmiszer osztályán és most először a berlini METRO áruházakban is.

(forrás:
elelmiszer.hu )