Az élelmiszer-termékpálya képviselői ezekben a napokban is egyeztetnek, hogy olyan szöveg születhessen az etikai kódex tárgyalásokon, amely minden érintett fél számára vállalható, aláírható. Nyilvánvaló, hogy a készülődő megegyezés nem old meg minden problémát varázsütésre. Mégis azt várjuk tőle, hogy a stratégiai ágazatnak tekintett hazai élelmiszeripar lendületet kaphasson, s legalább a hazai pályán otthon érezhesse magát. Ehhez szükség van természetesen a versenyszféra szervezeteinek kölcsönös érdekeket elismerő együttműködésére és a megoldásközpontú közigazgatásra, azonban mindez kevés, ha az élelmiszerlánc legfontosabb szereplője, vagyis a fogyasztó közömbös a minden oldalról erőfeszítéseket igénylő megállapodással kapcsolatban. Hiába a 80%-os polchossz és hiába a közösségi marketing, ha ő nem érti és nem értékeli azokat az előnyöket, amelyeket tudatos választásával biztosíthat magának. A magyar termék nemcsak magyar munkahelyeket jelent, hanem minőséget és élelmiszer- biztonságot is: a hazai üzemeket hatékonyan ellenőrzi és szükség esetén elszámoltathatja a hatóság. A 80%-os arány nem old meg tehát mindent, de fontos üzenet. Az itt élő, itt dolgozó ember számára azt jelenti, hogy van remény. A multinacionális kereskedő számára pedig eszköz, amellyel kifejezheti országunk iránti megbecsülését, s európai identitásunk mellett ápolt magyar identitásunk iránti tiszteletét. A polcfelületen számított 80% mérhető. Vannak persze olyan részletek, amelyeket még egyeztetni kell (például hogyan számítsuk a másodlagos kihelyezéseket, és nem mellékesen: mi számít egyáltalán magyar terméknek?). Azonban ha mindaz, ami most történik, elmélyíti a fogyasztókban a halványan már meglévő, magyar termékekkel kapcsolatos preferenciáit, s ez megfelelő kereskedelmi árpolitikával találkozik, akkor nem lesz szükség méricskélésre.