hirdetés
hirdetés
2012. május. 23., szerda - Dezső.

Magyar módosítást fogadott el az EP

Elfogadta az Európai Parlament (EP) azt a szocialista-fideszes közös magyar módosító indítványt, hogy a kecske- és juhtenyésztő ágazatban az egy évnél fiatalabb vágóállatok esetében ne legyen kötelező az egyedi elektronikus azonosító (chip) alkalmazása.
hirdetés

Az EP strasbourgi ülésén a közös uniós agrárpolitika egyszerűsítéséről szóló előterjesztésről szavaztak. A parlamenti illetékes szakbizottság után a plénumon is elfogadták Tabajdi Csaba (MSZP) Glattfelder Béla (FIDESZ) közös módosító indítványát, amelyet a magyar juh- és kecsketenyésztők érdekképviseletében nyújtottak be.
„Nagy nehézséget okozott a kecske- és juhtenyésztő ágazat számára azon uniós szabályozás, amely előírta a kötelező egyedi elektronikus azonosítást az egy évesnél fiatalabb vágóállatok esetében is. A szegényebb tagországokban, ahol az állam nem tudja támogatni a bevezetés költségeit, szinte reménytelenné vált az ágazat helyzete” – hangsúlyozta Tabajdi.
Ennek az EP-állásfoglalásnak ugyan nincs joghatálya, az Európai Parlament véleménye mégis fontos jelzés a szabályozás módosításának kezdeményezésére feljogosított Európai Bizottságnak, hogy cselekedjen.

(forrás: MTI )
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés