2010. szeptember. 08., szerda - Mária, Adrienn.

Magyar-lengyel két agrárbarát

A lengyeleknek is tetszik a magyar földmoratórium meghosszabbítása

A vidékfejlesztési miniszter első hivatalos külföldi útja Varsóba vezetett, jelezve ezzel is, hogy az új magyar kormány számára a magyar-lengyel kapcsolat kiemelt fontosságú. A találkozók jól szolgálták a 2011-es magyar EU-elnökségi felkészülést is szolgálták, és elősegítették, hogy még szorosabb egyeztetéseket folyasson a közeljövőben a két ország.

Fazekas Sándor kérte Lengyelország segítségét a magyar termőföld moratórium meghosszabbítása ügyében. Marek Sawicki támogatásáról biztosította hazánkat.  A lengyel és a magyar miniszter áttekintette az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának 2013 utáni jövőjével kapcsolatos kérdéseit is.

A környezetvédelmi minisztérium államtitkárával folytatott találkozón az uniós elnökségi prioritásokról és aktuális környezetvédelmi kérdésekről egyeztettek. Lengyel részről ígéretet tettek arra, hogy segíteni fogják elnökségi programunk megvalósítását, különös tekintettel a kiemelt területekre (vízpolitika, biológiai sokféleség védelme, fenntartható anyaggazdálkodás és erőforrás-hatékonyság).

Mindkét szaktárcánál szó volt a genetikailag módosított szervezetek (GMO) ügyéről. Magyarország a jövőben is fenn kívánja tartani GMO-mentességét, és ebben számíthat a lengyel fél támogatására.

(forrás: Élelmiszer Online )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[76040] galéria
Magyar-lengyel két agrárbarát (is)
#1
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Becslések szerint 2010-ben 30-40 százalékkal kevesebb szőlő terem a megszokottnál, és az új bor mennyisége is elmarad az átlagostól.

Egy friss kutatás azt vizsgálta, mennyire jellemzi az internetezőket az, hogy a nap folyamán először e-mail postafiókjukat vagy közösségi médiás profiljukat keresik fel.

Fogyasztóvédőként sok parkoló társaságokkal szemben érkezett panasszal találkozhatunk. Többsége utólag rekonstruálhatatlan történet...

Magunk sem számítottunk rá, hogy szegény Luca pónijának története ekkora érdeklődésnek örvend majd...

Nehéz olyan programot találni, ahol a gyerek is jól érzi magát, és apa is ihat bort (sokfélét és jót).