Itt van például az Európai Bizottság, ami élelmiszer-piaci árfigyelő rendszert hozna létre,
megfogalmazása szerint „a hipermarketek visszaéléseinek megakadályozására”.
A kezdeményezést támogatásáról biztosította az a jelentéstervezet is, amelyet az
Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Katerina Batzeli görög szocialista képviselőnő ismertetett márciusban. Ő egyúttal a visszaélések bejelentését fogadó telefonos ügyeletet is létrehozna. A magyar agrártárca azt vetette fel Brüsszelben, hogy a közösség
szintjén is létre kellene hozni egy üzleti, etikai és kereskedelmi normákat rögzítő kódexet, amin Magyarországon dolgoznak.

EP: aggasztják a kiskereskedelmi árak

Az élelmiszerárak két szempontból is aggasztják az EP képviselőit. A fogyasztók szempontjából túl magasnak érzik azokat, a termelők oldaláról nézve viszont túlságosan alacsonynak. Az EP mezőgazdasági bizottsága által már megszavazott tervezet azt sugallja, mindkettőre az a magyarázat, hogy a „szuper- és hipermarketek”tisztességtelen piaci magatartást tanúsítanak. Külön érdekesség, hogy céltáblaként az EU szintjén rendre a szuper- és hipermarketeket jelölik meg. Az említett dokumentum szerint ötven éve az élelmiszer-termelők a kiskereskedelmi árnak még átlagosan a felét kapták
kézhez.
Ma már csak átlagosan az ötödét, de egyes országokban ennél is jóval kevesebbet: Nagy-Britanniában például csak 7 százalékát. A többit a kis- és nagykereskedelmi láncok, valamint az állam teszi zsebre. Ha Németországban egy euróba kerül egy félkilós kenyér, abból a termelőt csak 8 cent illeti meg. Aligha véletlen, hogy azokban az országokban a legnagyobb a különbség a termelői és a fogyasztói árak között, ahol a legnagyobb az élelmiszer-kereskedelem koncentrációja. Mindez abból a szempontból is érdekes, hogy azon országokban, ahol nem a miénkhez hasonlóan néhány röpke év alatt,hanem hosszú-hosszú évtizedeken keresztül alakult ki a jelenlegi kereskedelmi gyakorlat, szintén hasonló gondokkal küzdenek. Pedig az ottani gyártóknak – a hírek szerint – nem is kell olyan mértékű visszatérítésekkel szembesülniük, mint a magyarországi beszállítóknak. Felborulni látszanak azok a régi együttműködések, amelyek mentén Nyugaton hosszú ideig kordában lehetett tartani a kereskedelmi kapcsolatokat.
Bár a visszhang az élelmiszerek esetében legnagyobb, általános jelenségről van szó, a
gyorsan forgó fogyasztási cikkektől a tartós fogyasztási cikkek legtöbbjéig.
Az Európai Parlament állást foglalt arról, hogy tiltani kellene a beszerzési ár alatti élelmiszerértékesítést. Ez az állásfoglalás megállapítja: egyes nagy áruházak
vásárlóerejüket a beszállítóiknak fizetett árak fenntarthatatlan szintre való lenyomására és tisztességtelen feltételek kialakítására használják fel. Itt azonnal le kell szögeznünk,
hogy a kereskedelmi vállalkozások a hatályos jogszabályoknak megfelelően működnek ott is, Magyarországon is. Nem tesznek meg mást, csak amit e jogszabályok megengednek nekik. Az etikai oldalakat valóban lehet és kell is feszegetni, de a hiba alapvetően
nem bennük van. Felismerve és generálva a fogyasztói igényeket, igen hatékony és széles értékesítési csatornákat hoztak létre, amelyekből egyik jelentős gyártó
sem maradhat ki. Ennek pedig ára van. Folyamatos hatékonyságnövelést igényel, aminek sokan csak a termékeik beltartalmi értékeinek csorbításával tudnak megfelelni.
A természetes összetevők egyre inkább mesterségesekre vagy kisebb tápértékűekre cserélődnek, miközben a jövedelmezőség szűkülése megállíthatatlannak tűnik.

Nemzetközi próbálkozások

Ezen általános jelenségről, a termékpályákon belüli jövedelemelosztás torzulásáról tárgyaltak március végén a visegrádi négyek agrárkamarái Debrecenben. Így van arról információnk, hogy a környező országok hogyan próbálnak tenni ez ügyben. Szlovákiában ugye megszületett egy törvény, amely „a kereskedelem erőfölénnyel
való visszaélését” hivatott tiltani. Már e törvény hatálybalépése is komoly csúszásokat
szenvedett, és úgy tűnik, a végrehajtás, betartatás is nehézkes lesz, nemhogy bármilyen szankció végrehajtása. Csehországban arra a felismerésre építenek, hogy a kereskedelmi láncok egyetlen gyenge pontja a hírnevük. Ezért próbavásárlásokat
végeznek, amelyek eredményét közzéteszik a sajtóban. Első ilyen akciójuk a tejtermékekkel kapcsolatos volt, minek hatására egyes láncok növelték a hazai
áruk arányát polcaikon. Ezen felbuzdulva a többi termékcsoportban is hasonlóan járnak el. A lengyelek inkább a szabályozás hívei. A polgári törvénykönyvükben tisztázzák a szerződések lehetséges tartalmát, és ez alapján próbálnak szankcionálni. A bibi ott van ezzel – mint nálunk is –, hogy a beszállító nem mer bírósági eljárást kezdeményezni,
mert akkor biztosan elveszti e piacát.Romániában a szaktárca megállapodást
írt alá a kereskedelmi láncokkal, de a hírek szerint betartatni nem sikerül. Ez már elvezet
a magyarországi megoldáskereséshez.

Mi a magyar módszer?

 Mindezek fényében nézzük tehát a „magyar módszert”, amelyre nem csak itthon fordítódik nagy figyelem. Mivel az Európai Unióban egyedülálló kezdeményezésről van szó, sokan figyelik reménykedve kísérletünket. Immár hónapok óta hallunk

                                          
arról, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium önkéntes normakódex kialakítására tesz komoly erőfeszítéseket.

Aligha véletlen, hogy azokban az országokban a legnagyobb a különbség a termelői és a fogyasztói árak között, ahol a legnagyobb az élelmiszerkereskedelem koncentrációja.

arról, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium önkéntes normakódex kialakítására tesz komoly erőfeszítéseket. Az érintettek egy asztalhoz való ültetéséhez nem kis eltökéltség, és némi nyomásgyakorlás is kellett. A cél egy szakmaközi megállapodás, amely valójában egy kereskedelmi etikai kódex, amihez
a forgalmazók önkéntesen csatlakozhatnak annak aláírásával. A hivatalos megfogalmazás szerint: „a jogszabályi előírásokon túlmutató, önként vállalt szakmai-üzleti etikai normaként szolgál, alkalmazásával elősegíti az élelmiszer-termékpályák
szereplői közötti üzleti bizalmon és a kölcsönös együttműködésen alapuló kapcsolatok fejlődését, az élelmiszer-ellátás biztonságának fenntartását, továbbá a fogyasztók bizalmának megőrzését. Az elvárható üzleti magatartásra, továbbá az élelmiszer-termékpályák működésére vonatkozó szabályok rögzítésével a
kódex iránymutatást kíván adni a tisztességes üzleti magatartás megvalósítását és a hazai termékek piacra jutását fontosnak tartó szervezetek és vállalkozások
számára.” A minisztérium tervei szerint a parlament tavaszi ülésszakának kezdetére, vagyis február közepére kellett volna elkészülnie, de végül is áprilisban kerülhetnek
csak rá az aláírások.

A kulcs a fogyasztó kezében van

E dokumentum egy négyfős bizottságra bízza a kódexben foglalt alapelvek be nem tartásának ellenőrzését. Ide kell panaszaikkal fordulnia az érintetteknek. A testület aztán a nyilvánosságra hozatallal fogja szankcionálni azokat, akik vétenek ezen elvek ellen. Nálunk is megvan tehát a felismerés, hogy hogyan lehet együttműködésre késztetni
a partnereket. A kulcs ugyanis a fogyasztó kezében van. Ő dönti el, hogy hol és mit vásárol. Az etikai vétségek nyilvánosságra hozatalával pedig e döntéseket
lehet befolyásolni. Az is bizonyos, hogy mindez jót fog tenni a médiumoknak, hiszen kétségtelen, hogy a pengellérre állítottak ezt fokozott reklámtevékenységgel
próbálják majd ellensúlyozni. Már az is igen beszédes volt, hogy állítólag a láncok képviselőinek kérésére a folyó tárgyalásokról nem lehetett időközi sajtótájékoztatót
tartani. Bár minderről az Országos Kereskedelmi Szövetség véleménye az, hogy „amikor
a kódex és a tárgyalás mellett döntöttek, a nehezebb utat választották. Hiszen egyszerűbb lett volna, ha törvény szabályozza a kapcsolatokat”.

Kódex önkéntes alapon

Ismét hangsúlyozni kell azonban,hogy ez a kódex önkéntesalapokon nyugszik. Ettől kezdve,aki nem írja alá, nem is kötelezi magát a benne foglaltak betartására. Ez persze a dolog jelentőségét is erősen mérsékli, már-már megkérdőjelezi. Nagyon fontos, hogy a szaktárca vezetője hangsúlyozza, hogy a törvényalkotási folyamat sem állt le ezen a területen. Ezzel is folyamatosan felszínen lehet tartani a témát. Nagyon valószínű
ugyanakkor, hogy – mint azt a fenti nemzetközi példák is mutatják – ez a kard is kicsorbul,
mire használatba kerülne. Ezen a téren nem csak a külföldi tapasztatokkal rendelkezünk,
hiszen például a kereskedelmi törvény születési és módosítási folyamatát is átéltük már.
Az említett – most még csak – törvénytervezet célja a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari
termékek kereskedelmét végző szervezetek, valamint azok beszállítói közötti egyenlőtlen
piaci alkupozícióból eredő hátrányok

A kódex iránymutatást kíván adni a tisztességes üzleti magatartásmegvalósítását és a hazai termékek piacra jutását fontosnak tartó szervezetek és vállalkozások számára.

felszámolása, és az etikus üzleti magatartás érvényesülésének biztosítása lenne. A
tervezet a közigazgatási egyeztetés köreit futja, ahol a kereskedelmi lobbi sokkal hatékonyabban tudja érdekeit érvényesíteni, mint a kódexalkotás során. (Ezért az érdekképviselet fenti nyilatkozata a nehezebb útról.) A törvény meg fogja határozni
a tisztességtelen forgalmazói magatartás fogalmát. A törvény elfogadása esetén pedig
a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmának megsértése miatt kérelemre vagy hivatalból a mezőgazdasági igazgatási szerv járna el. Amennyiben az eljáró hatóság megállapítja, hogy a kereskedő tisztességtelen forgalmazói magatartást tanúsít, az eljáró hatóság a kereskedő nettó árbevétele 5–15 százalékának megfelelő, de legfeljebb kétmilliárd forint összegű termékpálya-felügyeleti bírságot szab ki. E törvénytervezet további sorsáról a jelenlegi helyzetben nehéz jóslásokba bocsátkozni, a legfontosabb
azonban mégiscsak az, hogy sokat és sok helyen beszélünk arról, hogy valami
nincs rendben a láncok üzletpolitikája körül. Előbb-utóbb minden fogyasztóhoz eljut az információ, és egyre többen gondolkodnak el azon, hogy „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. Ezért egyáltalán nem baj az sem, hogy azzal foglalkoztunk egy ideig, milyen nehezen tudtak megállapodni abban a felek, hogy mi is a magyar élelmiszer. Egyébként – véleményem szerint – nagyon egyszerű a válasz, hiszen az a magyar termék, amit a polcról levéve a fogyasztó annak tart. Az ő ítélete a fő szempont, nem pedig olyan
dolgok, mint a termék összetétele, hogy mennyi importösszetevő van benne. Ha egy élelmiszeren hazai gyártó neve, telephelye, ovális pecsétje, vonalkódja vagy egyéb felirat azonosítja, hogy az magyarországi  üzemből került ki, akkor a tudatos fogyasztó a kosarába fogja tenni. Ez ugyanis azt jelenti, hogy hazai előírások szerint készült, hazai munkaerő által, hazai élelmiszer-ipari üzemből vagy éppen csomagolóüzemből került ki, a hazai költségvetésnek fizeti, ami neki jár. Röviden, magyarországi élelmiszer vállalkozások által előállított élelmiszer. Hasonlóan lehet közelíteni a magyar áruk aránya felé. Valójában egy nehezen mérhető dologról van szó, de a kereskedelem kommunikációjába és üzleti gyakorlatába ennek hangsúlyozásával talán a jelenleginél
jobban be lehet építeni a hazai árukat. A lényeg itt is a fogyasztói gondolkodásra való ráhatás, amit közösségi marketingprogramokkal kiegészülve lehet igazán hatékonnyá tenni. Mivel ilyen irányú hazai kutatásról nincs tudomásunk, idézünk egy ír példát: az élelmiszer- vásárló férfiak 61, a nők 40 százaléka egyáltalán nem olvassa el az élelmiszer címkéjét, amikor beteszi kosarába. Az Egyesült Királyságban még
rosszabb az arány, ott mindössze a vásárlók negyede vet pillantást a termék összetevőire. Még ott is van tehát mit emelni a fogyasztói tudatosságon, informáltságon.
Vélhetően, nincs ez másképpen nálunk sem. Bár kétségtelen, hogy az
élelmiszerbotrányok körüli erős médiavisszhang egyre több embert késztet a címkék böngészésére, a legtöbben nem értik az ott található kifejezéseket. Ez egy olyan
pont, ahol kereskedő és szállító érdekei azonosak. Együtt lehetne működni az ismeretterjesztésben, ami egyben jó alkalom a legkülönbözőbb, célzott reklámkampányokra is.