2012. február. 07., kedd - Tódor, Rómeó.

Környezetvédők kontra Kékkúti Ásványvíz

A Kékkúti vízjogi engedélye nem jogerős, mert a civilek megtámadták

A Káli Medence Környezetvédelmi Társaság szerint ez jogsértő, a cég szerint nem az –  írta szombati számában a Népszabadság.

A társaság 2005-ben öt évre kiadott vízjogi engedélye május 31-én járt le.
Szabó Balázs, a Kékkúti Ásványvíz vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója szerint idejében, 2009 októberében benyújtották a vízjogi engedély meghosszabbítása iránti kérelmüket a székesfehérvári Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz – írta a lap.
A regionális zöldhatóság első fokon az idén január 28-án adta ki a cég számára a vízjogi engedély további öt évre szóló meghosszabbítását. A határozat ellen azonban a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság fellebbezést nyújtott be. A civil szervezet által megjelölt okok közül, a másodfokon eljáró Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség egyet megalapozottnak talált.
A főfelügyelőség május 17-én hatályon kívül helyezte az első fokon kiadott vízjogi engedélyt, és új eljárásra kötelezte a fehérvári hatóságot.
A környezetvédelmi társaság szerint így a társaság tevékenysége nem jogszerű. Szabó Balázs viszont úgy ítéli meg, hogy a jogerős engedélyre ugyan még várniuk kell, ám az időben beadott engedélykérelem, valamint az utólag hatályon kívül helyezett első fokú engedély alapján június elsejét követően is folytathatták a termelést.
Gutper Ildikó, a civil szervezet jogi képviselője a lapnak azt mondta: szeretnék elérni, hogy a cég készíttessen a tevékenységét átfogóan elemző környezeti hatástanulmányt.
Szabó Balázs szerint azonban nem lenne indokolt egy új tanulmány elkészítése, mivel az elmúlt években az üzemben nem nőtt a vízkivétel a kutakból.

(forrás: MTI )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[48760] galéria
kekkuti
#1
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél