Környezeti Megtakarítási Díj 2010
A gazdasági hasznot hozó környezetvédelmi intézkedések versenye
A Környezeti Megtakarítás Díj a KÖVET Egyesület egyik legsikeresebb kezdeményezése. Az elmúlt nyolc év alatt 78 szervezet 370 beruházását, vagy beruházást nem igénylő fejlesztését gyűjtötték össze, melyek összesen 22,1 milliárd forint megtakarítást hoztak.

A korábbi években megjelent „Ablakon bedobott pénz” című esettanulmány kötetekben, valamint a program honlapján, a www.ablakonbedobottpenz.hu oldalon megismerhetők az eddigi pályázók környezetvédelmi intézkedései és azok hatásai. Az összegyűjtött esettanulmányok is azt bizonyítják, hogy a környezetvédelemre fordított összeg nem „ablakon kidobott pénz”, hanem sok esetben rövid időn belül megtérül, gazdasági haszonhoz, versenyelőnyhöz juttatja a környezettudatos szervezeteket.
A legkiemelkedőbb megoldásokat a független szakmai zsűri Környezeti Megtakarítás Díjjal jutalmazza, az alábbi három kategóriában:
• Mosott gyümölcs tálban (ráfordítást nem igénylő intézkedések)
• Alacsonyan csüngő gyümölcs (három éven belül megtérülő beruházások)
• Magasan csüngő gyümölcs (három éven túl megtérülő beruházások)
A díjakat a győztes cégek ünnepélyes keretek között, a KÖVET éves konferenciáján, 2010 októberében vehetik át. A díjazott pályázatokat író szakemberek ingyenesen vehetnek részt a KÖVET egyik 2011-es képzésén, a díjazott vállalatok pedig az Európai Unió „Európai Üzleti Díj a Környezetért” elnevezésű versenyére juthatnak tovább. A beküldött esetek bekerülnek az „Ablakon bedobott pénz IX.” című kiadványba és a www.ablakonbedobottpenz.hu honlapon található adatbázisba.
A díjazottak továbbjuthatnak az Európai Unió „Európai Üzleti Díj a Környezetért” elnevezésű versenyére.







