hirdetés
hirdetés
2012. május. 23., szerda - Dezső.

Kína megelőzte Japánt, és az USA nyomába eredt

Kína a világ második legnagyobb gazdasága lett

A kínai pénzügyi vezető ugyanakkor az egy főre jutó mindössze 3800 dolláros jövedelemre utalva is hangsúlyozta, hogy Kína még mindig fejlődő ország, és fontos, hogy ezzel tisztában legyen.

hirdetés

A Kína megtakarításait kezelő intézmény első embere az idén éves szinten 9 százaléknál nagyobb gazdasági növekedésre számít, azt követően, hogy az első félévben a bővülés 11,1 százalékos volt. Ji úgy véli, az emelkedés üteme le fog lassulni. Magyarázatként hozzátette, hogy a növekedés következményeként az országra nehezedő – a környezeti terhelésből, az óriási nyersanyag- és energiaigényből fakadó – nyomást kezelni kell. Ji a minőségi növekedés feltételeként, a gazdaság strukturális átalakításának és a hatékonyság növelésének a szükségességét hangsúlyozta.
Kína hazai összterméke (GDP) a gazdasági reform 1978-as kezdetétől számítva évente átlagosan 9,5 százalékkal bővült, de Ji véleménye szerint már az is jó teljesítménynek számítana, ha ebben az évtizedben sikerülne a 7-8 százalékos növekedést tartani.
Kína rohamos gazdasági fejlődésével Nagy-Britanniát és Franciaországot 2005-ben szárnyalta túl, majd két évvel később következett Németország. Attól függően, hogy a kínai nemzeti valuta milyen gyorsan erősödik, Kína valamikor 2025 körül érheti el, illetve haladhatja meg az Egyesült Államok gazdaságának teljesítményét – szerepel a Világbank, a Goldman Sach és más gazdasági elemzők előrejelzésében.




(forrás: MTI )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
kíina
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés