hirdetés
hirdetés
2012. május. 22., kedd - Júlia, Rita.

Kevesebb reklámot, több PR-t hoz a válság

Felfutóban a digitális PR

Az elhúzódó válság átszabta a reklámpiacot is, új megoldásokat kényszerített ki, kérdés, milyen változásokra számíthatnak még a PR szakma résztvevői.

hirdetés

Legnagyobb mértékben a reklámköltések estek vissza az idén a tavalyihoz képest, beszéljünk akár a pénzügyi, akár az FMCG szektorról.  Az ATL-marketing kampányok büdzséje mellett a rendezvényekre fordított összegeket is megkurtították a cégek, jóllehet a válságos tavalyi év után 2010-re már szerény mértékű emelkedést jósoltak egyes felmérések a kommunikációra fordított összegek terén.

Változóban a PR szakma

A cégek a PR költések növelésében látják a pozíciómegtartás és erősítés zálogát, ezt a Hill&Knowlton kommunikációs ügynökség is megerősítette. Lakatos Zsófia ügyvezető igazgató szerint három tendencia körvonalazódik: - Az első az, hogy a visszaeső reklámköltést alternatív – PR-eszközökkel váltják ki a cégek. Ám mivel az erre szánható források is megcsappantak, ezért olcsóbb és  kreatívabb megoldásokkal kell előrukkolniuk az ügynökségeknek, mert hatékonyságban ugyanolyan eredményt várnak a megrendelők – mondta, majd hozzátette, hogy  a második említhető tendencia, a CSR Branding elterjedése. – Egyre inkább jellemző, hogy a cégek a márkára „húzzák rá” a CSR tevékenységükben megfogalmazott felelősségteljes attitűdöket. Egy alapvetően felelős vállalat esetén cél lehet annak elérése, hogy ha a fogyasztó találkozik a márkával, azonnal a fenntarthatóság pozitív üzenete jusson eszébe, ahogyan például a Body Shop-ról mindenki tudta, hogy felelős márka. Legfontosabb trendként  azonban egyértelműen a közösségi média előretörését említi, ami szintén azt a felismerést erősíti, hogy a közösségi diskurzusok hitelesebbek a kizárólag reklámokban megfogalmazott üzeneteknél. Ez utóbbi trend is változatos képet mutat. A nagynevű FMCG-cégek partnereként tevékenykedő ügynökség képviselőjeként Lakatos Zsófia úgy látja, hogy  jó néhány céget még győzködni kell arról, hogy a közösségi médiába érdemes befektetni, míg másoknak már szabályzatuk is van arra, hogyan, milyen tartalmakkal szerepelhet a cég ezeken a honlapokon.  - Ezek a cégek már felismerték, hogy a hírnév menedzselésén túl a digitális PR-nek lehet eladásösztönző szerepe is, hiszen a közösségi oldalak látogatóinak is nyújtani kell valamit, annak érdekében, hogy támogatókká váljanak: vagy promóciót vagy információt. A szakember megerősíti azt a feltevést is, hogy a közösségi média fejlődésével maga a PR szakma is nagy változásokon megy keresztül, hiszen egy PR szakembernek ma már például a keresőoptimalizáláshoz és más informatikai megoldásokhoz is értenie kell.

Facebook

A Facebook mindössze négy húzó országban nem a vezető közösségi szájt, ez a négy pedig Japán, Dél-Korea, Oroszország és Kína, ezért stratégiai lépéseket terveznek a keleti régióban. Ha ez sikerül, akkor a Facebooknak hamar egymilliárd felhasználója lehet. A Facebook alapítója Mark Zuckerberg Cannes-ban elmondta, hogy a mobilnet a közösségi média növekedésének legnagyobb hajtóereje lesz a jövőben.

(forrás: Élelmiszer Szaklap )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
lakatos
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés