Kevesebb, de finomabb lesz idén a dinnye

Bár a szárazság miatt és a tavalyi botrányok miatt az idén kevesebb dinnye lesz, ám a meleg időjárás miatt ízletesek lesznek a gyümölcsök – ígéri Lipták László, medgyesegyházi dinnyetermelő. Csányban és a hevesi tájkörzetben a szokásosnál harmadával kisebb területen érik a dinnye. Simon Attila gazdálkodó elmondta: nem siettetik a szezont, mert az üzletekben még mindig megtalálhatóak az – egyre olcsóbb – mediterrán dinnyék. A termelők a hazai piac békéjének biztosítását a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitWeb) segítségével, öt termőtájon dolgozó 33 alapító által létrehozott Magyar Dinnye Szövetségtől (MDSZ) várják. Mártonffy Béla, a FruitWeb ügyvezető igazgatója elmondta: a szervezet alapításával megteremtődött a magyar dinnye márkázásának lehetősége. A hazai és exportpiacokon is előnyt jelentő márkajelet csak ellenőrzött körülmények között, nyomon
követhető módon nevelt, jó minőségű magyar dinnye viselheti, és azt csak a MDSZ ítélheti oda. Kereskedők egyébként jelezték, hogy az idén is lesz dinnyecsata, ez azonban várhatóan csak a nagykereskedők árháborúját jelenti majd. Az áruházláncok jelezték, betartják az agrárrendtartás rendelkezését, amely tiltja a beszerzési ár alatti értékesítést – olvasható a Népszabadságban.
elelmiszer.hu







