hirdetés
hirdetés
2012. május. 22., kedd - Júlia, Rita.

Két Tescót egy csapásra

Tiszafüreden hipermarketet, Budapesten Expresszt nyitott pénteken a Tesco

Az új áruházak létrehozása mintegy kétszáz embernek ad közvetlenül munkát. Mindkét áruház kínálatában megtalálhatóak a saját márkás termékek és sokféle nyitási akcióval várják a vásárlókat a hét minden napján.

hirdetés

Az új tiszafüredi Tesco hipermarket a belvárosban, a Madách Imre utca 2. szám alatt található. Az autósok számára az áruház mellett egy mintegy 260 férőhelyes parkolót alakítottak ki, a gyalogosan érkező vásárlók helyközi buszjáratokkal juthatnak el az áruházhoz.
A TESCO-GLOBAL Zrt. valamennyi áruháza esetében igyekszik a környezetbarát technológiák alkalmazására, így ez a Tesco is a környezettudatos tervezési és kivitelezési koncepció szellemében épült. Az épületben számos energiatakarékos és környezetbarát megoldást alkalmaztak, például az úgynevezett hidrobank-rendszert, amely a kereskedelmi hűtés hőjét nyeri vissza a használati meleg víz előállítása céljából. Említést érdemelnek még a kereskedelmi hűtés során alkalmazott megoldások, mint például a fagyasztóbútorok lefedése üvegtetővel vagy a korszerű világítás-technika. A vásárlók olyan kézzelfogható környezetbarát megoldásokkal is találkozhatnak itt, mint a száz százalékban lebomló, eldobható bevásárlótáska, a visszaváltható ún. „örökzöld” táska, illetve a hosszantartó bevásárlótáskák kínálata. Az új áruházban a hagyományos bevásárlószatyrokat 5 Ft-ért lehet megvásárolni, ennek célja a környezet megóvása attól a hulladékterheléstől, melyet a bevásárlószatyrok jelentenek.
A budapesti, Népszínház utcai Expressz üzlet közel 200 négyzetméteres, és mintegy háromezer különböző terméket – elsősorban élelmiszereket, frissárut, zöldséget, gyümölcsöt, valamint helyben sütött pékárut – kínál.

 

 

Forrás: Élelmiszer Online

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés