2010. szeptember. 03., péntek - Hilda.

Indul a magyar gyros

A török tulajdonban levő Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában jövő májusban indulhat meg a döner- és gyrosgyártás, a beruházás már huszonöt százalékos készültségben van
A polgármester Buzás Péter (MSZP) a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a török vállalkozás az első, amelyet az épülő autópálya vonzott a településre. A város minden segítséget megad a gyárnak, hisz az munkahelyet teremt majd sokaknak. Makó polgármestere és a Duna Döner Kft. képviselői 2008 május végén írták alá azt a szerződést, amely alapján a török befektető 1,4 hektár területet vett a Makói Ipari Parkban. A 850 millió forintos beruházás során a 2000 négyzetméteres gyárcsarnokban korszerű daraboló és kebab-gyártó üzemet hoznak létre. A projekt 400 milliós uniós támogatással valósul meg, a többit a cég önerejéből biztosítja.
A cég vállalta, hogy az első szakaszban 60 - még idén 30, jövőre pedig újabb 30 - munkavállalót alkalmaz, végül pedig 100-ra emeli a számukat. Kifejezetten helybeli és térségbeli szakmunkásokat keresnek majd, sőt vállalják az átképzést és a betanítást is. A város a dolgozók alkalmazásáért 500 ezer forint támogatást ad a cégnek, amellyel összesen 30 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül.

                         

Ez a lehetőség egyébként bármelyik betelepülő számára adott. A tervek szerint a munkaerő mellett az alapanyagot is Magyarországról szerzik be, később szeretnék a marhahúst és a szárnyast is helybeli tenyésztőktől vásárolni. A szarvasmarha tenyésztés bázisát ugyanis újra ki kell építeni a területen úgy, hogy a piacnak is megfeleljen. A gyár elsősorban nyugat-európai piacra termel majd, török vendéglőknek fog szállítani. A török vállalkozás ügyvezetője, Akteke Yunus kiemelte: a gratzi gyárukat telepítik át Makóra. Igyekeznek mihamarabb megnyitni a családi üzemet. Az 56,5 hektáros makói Ipari Park 1998-ban jött létre. (MTI)

elelmiszer.hu
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
A nyolcvanas évek után most az ötvenes évekbe jutott eszébe visszarepíteni a közösségi médiát a dél-amerikai Moma reklámügynökségnek.
Augusztus eleje van, most lenne a záró permetezés. A helyzet ezzel szemben az, hogy a szőlő még nem igazán ért a zsendülési szakaszba, most fejeződik be a fürtzáródás.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének sajtóközleményére fókuszálva...
Hűtőkészülék vásárlásakor az áron kívül az egyik legfontosabb szempont a készülék mérete és kialakítása.

Munkámnak köszönhetően a napokban sikerült közelebbről is megvizsgálnom az elektronikus polccímkék működését, illetve azok címkézési lehetőségeit is.