Gyulán közönségkedvenc lett a Bestillo

Szombaton hirdettek eredményt a XI. Kisüsti Pálinka Fesztivál keretében megrendezett Gyulai Pálinkaversenyen, amely hagyományosan az év egyik legjelentősebb pálinkamustrája. Ennek megfelelően kiemelkedő érdeklődés övezte mind a látogatók, mind a szakmai körök részéről, így összesen 851 pálinkát és párlatot tesztelt a zsűri.

A fesztivál közönség zsűrije (társadalmi zsűri), az összesen kilenc éremmel díjazott Bestillo Pálinkafőzde Málna Pálinkáját találta a fesztivál idei legjobbjának, amit a vadcseresznye pálinkájuk és sárgamuskotály seprő párlatuk mellett a szakmai zsűri kategóriájuk legjobbjának kijáró Champion díjjal is kitüntetett. A Bestillo Pálinkaház 9 éremmel járó remeklése nem meglepetés, miután az év eleji HunDeszt versenyen 2009 legeredményesebb pálinkafőzdéjének bizonyult és 2006-os első indulása óta már több mint 70 érmes kitüntetést szerzett a jelentősebb szakmai megmérettetéseken. A mostani versenyen a Champion díjas, egyben aranyérmes három pálinkán felül, a Bestillo további hat terméke is díjazott lett.







